HTML

Hetényi Kör

2012. június 6-án megalakult a Hetényi István (1926-2008) ne­vét viselő szakmai-baráti kör, melynek tagjai a volt pénzügy­miniszter egykori munkatársai és tisztelői. A Hetényi Kör adó­szakértőkből és közgazdászok­ból áll, célja a magyar adó­rendszert érintő javaslatok ki­dolgozása és nyilvános szak­mai vitája.

Moderálási alapelvek

Mielőtt hozzászól, kérjük olvassa el moderálási alapelveinket.

Portfolio.hu


Feliratkozás

Pulai Miklós: A „minőség”

2012.06.06.

Visszaemlékezés Hetényi Istvánra

 

Ha egy szóval kellene jellemezni Hetényi Istvánt, akkor egyszerűen azt mondanám: „a minőség”. Minden területen, a munkában, a viselkedésben, magatartásban egyaránt. A szakmában is az egyik legfelkészültebb ember volt, akit ismertem.

Az ötvenes évek óta ismertem Pistát, ő akkor a Tervhivatalban volt, én meg a Pénzügyminisztériumban. Közvetlen munkakapcsolatban akkor még nem álltunk, de márka volt ő már ifjúkorában is. A 68-as reformmal kapcsolatos munkálatok során is ritkán találkoztunk. Abban az időben ő a távlati tervezésért felelt, így a mechanizmus ügyeitől elég távol volt. De akkor a Tervhivatal egésze eléggé kimaradt – legalábbis az én tapasztalatom szerint – az előkészítésből. Jellemző, hogy a Nyers Rezső melletti háromtagú szerkesztőbizottságba a Tervhivatal Morva Tamást küldte, akit a reform szempontjából eléggé maradinak tartottak.

Igazán szoros kapcsolatunk attól kezdve alakult ki Hetényi Istvánnal, amikor a Nemzeti Bankba kerültem. Addigra, a hetvenes évekre ő kulcsfigurává vált. Minthogy én a Bankban az úgynevezett jegybanki munkakört fogtam át, és a makro-szintű kérdésekkel, a népgazdasági tervezéssel én foglalkoztam, ezért már gyakrabban találkoztunk.

Pista kifejezetten egyéniségnek számított. Nemcsak elméletileg volt nagyszerűen képzett, hanem az egyébként meglévő nagy tudását minden konkrét témához külön készüléssel is felerősítette. Tőlem megszokták, hogy néha rögtönzök, linkeskedem is egy kicsit – ő nem volt ilyen. Ezért nagyon nehéz feladat volt vitatkozni vele. Néha meggyőződésem volt, hogy rossz álláspontot képvisel, de erős érveket hozott fel. Meg lehetett győzni, de ahhoz még jobb érveket kellett találni, és az nem volt könnyű, mert ő nagyon jól rendszerbe tudta szervezni a dolgokat. Nagy tekintélye volt előttem is.

Ugyanakkor sokat vitatkoztunk, mert a Tervhivatal, illetve a Pénzügy és a Nemzeti Bank között mindig is sok vita volt. Leegyszerűsítve, nekik mindig több pénz kellett, mi meg azt mondtuk, hogy nincs annyi. Talán a legnagyobb vitánk ’77-re tehető. Az olajárrobbanás és a cserearány-romlás után, ’74–’75-től minden éves tervnél meg az ötéves tervnél is látható volt, hogy az erős növekedés a fizetési mérleg szempontjából hátrányos. A növekedés vagy egyensúly kérdése ősszel, a ’78-as tervvel kapcsolatban nagyon kiéleződött. A Tervhivatali kollégiumban – akkor még Huszár István volt a főnök, de Hetényi Pista dirigálta a munkát – mi erősen vitattuk, hogy ez a terv nem túlzott-e. Amikor kilátástalannak látszott, hogy a ’78-as tervet befolyásolni tudjuk annak érdekében, hogy ne legyen benne öt-hat százalékos növekedés – elsősorban a KGST-re építve –, akkor a Pénzüggyel együtt elkezdtünk egy tanulmányt írni a helyzetről, és arról, hogy mi a teendő. Az én koordinálásommal, Tarafás Imre szerkesztésében, egy jó csapat munkájával – tíz-tizenkét emberrel, köztük Fekete János, Csernok Attila, Soltész László, Bácskai Tamás, Huszti Ernő – ’78 elejére elkészült egy dokumentum, amely a két fő iránynak az egyensúlyt és a reformot jelölte meg. Ezt Nemzeti Banki munkaanyagként elküldtük a gazdasági vezetőknek, köztük Hetényinek is. Ő fölhívott két-három nap múlva, hogy mi még mindig nem értjük az egészet! A Tervhivatal szerint az öt százalék alatti növekedés rosszabb az egyensúlynak, mint az öt százalék fölötti. Szerencsére felfigyelt a tanulmányunkra Hoós János, aki akkor a Pártközpont Gazdaságpolitikai Osztályának vezetője volt. Konzultáltunk, majd kézbe vették a további munkát, és ebből lett a ’78-as Központi Bizottsági határozat, amely az egyensúlyról meg a reform folytatásáról szólt.

1980-ban a tervezési és a pénzügyi vonal vezetése lényegében helyet cserélt, Faluvégi Lajost átvitték a Tervhivatalba elnöknek, engem is oda tettek a Bankból a reformmunkálatok és a pénzügyi terület irányítására. Fontos és jó döntés volt, hogy Hoós Jánost államtitkárnak kinevezték az OT-ba, Pista pedig pénzügyminiszter lett. Ezután is elég szoros kapcsolatunk volt, ő már csak korábbi tapasztalataiból is jól tudta, hogy a költségvetés sima elfogadtatásához a Tervhivatallal sokat kell egyeztetni, jóban kell lenni.

A két nagy lépésben, a bankreform és az adóreform kidolgozásában vezető szerepe volt. A bankreform döntő lépése ’87 elején történt, akkor vált kétszintűvé a magyar bankrendszer, az adóreform pedig ’88 elején lépett életbe.

Hetényit és Faluvégit 1986 végén leváltották. Roppant igazságtalannak tartottam a döntést. Két nagyszerűen képzett, tapasztalt, okos vezetőtől váltunk meg. Igazi indokát máig sem tudom. Az akkori szóbeszéd szerint Hetényit azért nyugdíjazták, mert úgy vélte, ’88-ban nem lehet bevezetni az adóreformot – nem leszünk készen rá. Ezt én sohasem hallottam tőle, pedig akkoriban gyakran voltunk együtt. Lehet, hogy magában úgy gondolta, még kellene egy év, hogy igazán jó adórendszert dolgozzunk ki. Mert ő mindig jó minőséget akart, legalább ötös osztályzatot. Ha volt is ilyen gondolata, ez a munka irányításában nem érződött. (Végül azért – szerintem – négyes alára sikerült megcsinálni.)

Úgy gondolom, hogy a leváltásának sem ez volt az oka, hanem bűnbaknak tették meg őt és Faluvégit. A ’86–’90-es ötéves terv előkészítésekor ugyanis megint kiéleződött a vita az egyensúly és növekedés viszonyáról. A politikai vezetés, részben az ipari csoportok befolyására, ismét a gyorsítás mellett foglalt állást. A termelés szerkezete következtében ez erősen megnövelte a nehezen elkölthető rubel követelésünket és dollár tartozásunkat, rontva a dollár fizetési mérleg és a költségvetés egyensúlyát. Természetesen a Pénzügy ilyen körülmények között sose mondja azt, hogy gyorsítani kell. Akkor már, pénzügyminiszterként Hetényi István se mondta. Sőt, a Tervhivatalon belül is óriási vita volt. Három változatot dolgoztunk ki, és a Tervhivatal nem a gyorsított variánst támogatta. Azt hiszem, ez volt Faluvégi és Hetényi leváltásának igazi oka.

Amikor tehát Pista átkerült a másik térfélre, az ő álláspontja is módosult kissé. Ez természetes. Az én makro-szemléletem is változott, miután egy ideje dolgoztam a Tervhivatalban, pedig igazán megrögzött pénzügyes voltam. Azóta gondolom azt, hogy nem a legjobb megoldás, ha a pénzügyminiszter a gazdasági csúcsminiszter, hanem valami olyasmi kell, mint ami a Tervhivatal volt a 80-as években.

Korábban például mindig gyanakodva néztem a távlati tervezést. De amikor közelebbről megismertem, rájöttem: nem azzal foglalkoznak, hogy huszonöt év múlva mennyi lesz a GDP, hanem – tudósok bevonása mellett – népességpolitikával, energiapolitikával, az Alföld elporosodásával, a magyar föld értékének a romlásával, az ivóvíz ellátás és a csatornázás kiterjesztésével, amelyek több évtizedes távlatban jelentettek komplex tennivalókat. Úgyhogy a Tervhivatalban azt láttam, hogy ez egy fontos műhely, ami ma is nagyon hiányzik!

Hetényi István gondolkodásmódját a képzettségén és az okosságán kívül az is befolyásolta, hogy a látóköre lényegesen szélesebb lett, mert egy ilyen közegből indult. Ezzel mindig szeretett foglalkozni, és csak később, elnökhelyettesként és miniszterként kellett nyitnia az operatív területek felé.

Ha a minőséget a szakmai munkában tíz ponttal mérik, akkor 9,9-et biztos adnék Pistának. A minőség és az intellektus éppen a szocialista irányítási rendszerben volt fontos, azért, mert művi gazdaság volt. Benzint gyártani olajból nem nagy ügy. De műbenzint – az már igen! Ma az árrendszerről vagy a bérezésről, érdekeltségről nem kell sok mindent kitalálni. De például a világpiaci bázisú, úgynevezett kompetitív árrendszer kidolgozása szerintem intellektuális teljesítmény volt. Igazi komoly feladat volt azon dolgozni, hogy ebben a rendszerben hogyan lehetne mégis több piac, kevesebb állam, és hogyan lehet a kettőt összeilleszteni. A nyolcvanas évekre a rendszert elvittünk odáig, hogy Nyers Rezső – akkor az MSZP elnöke és államminiszter – megállapodott Gorbacsovval arról, hogy kidolgozzuk a magyar-szovjet viszonylatban az áttérés tervezetét világpiaci árakra és a dollár alapú elszámolásra.

Azért tudtunk ilyen változásokat előkészíteni és végigvinni, mert az ember elhitte, hogy jót tesz. Pontosabban nem azt gondoltuk, hogy teljesen jó a megoldás, csak annál, ami van, és amit a környezetünkben látunk, ez egy kicsit jobb. Ilyen ügyekben Pista kiváló partner volt, jól együtt lehetett vele működni. Amikor beszélgettünk, sose esett köztünk szó arról, hogy a rendszert meg kellene változtatni. Ez minket nem foglalkoztatott, adottnak vettük, de a „falakat” igyekeztünk tágítani. Ő progresszív felfogású reform elkötelezett közgazdász volt, de óvatos reformer. Ez az adott körülmények között indokolt is volt.

Nagyon eredeti vezető volt. A Tervhivatalban kitűnő kapcsolatban állt az apparátussal, a többség nagyon szerette, mert kellemes ember volt. De vezetőként azért abból indult ki – legalábbis én így láttam –, hogy „erről többet tudok, mint ti”. Ez nem önteltség volt, hanem realitás. Ha volt egy feladat, akkor neki rendszerint megvolt a koncepciója, ezt elmondta, azt kellett csinálni. Holott elképzelhető, hogy talán más koncepció alapján is el lehetett volna indulni. Ha, mondjuk, készült egy anyag, és abban valami lényeges kérdésben más volt a véleménye, akkor nem azt mondta, hogy így vagy úgy írjátok át, hanem reggel behozta a papírt: ”erre az oldalra ezt legyetek szívesek beírni”. Érdekesen egyesült benne a jó vezető és a one-man show. Nem csinált belőle kabinetkérdést, ha az ember azt mondta, hogy valamit javítani kellene. Ha beleillett a koncepciójába, akkor egy pillanatig nem vitatkozott vagy ellenkezett. Ezt a munkamódszert, amit egyébként Gadó Ottó is gyakran alkalmazott, én is eltanultam tőlük.

Kitűnően tudott vezetni bizottsági üléseket, mert igazi értelmiségi volt, nagyon aranyos humorral. Sokszor, amikor az első emelet 42-ben – abban az időben még sokan cigarettáztunk, és már alig láttuk egymást – majdnem öldöklésre ment a vita, akkor magához tudta ragadni a szót, és azt mondta, hogy mind a két félnek van igazsága. Nézzük meg, hogy feltétlenül dönteni kell-e valamelyik vélemény mellett, vagy kijön a vitából egy harmadik lehetőség. A harmadik megoldás megtalálásának ő volt a nagymestere. Az esetek többségében ez talán jobb volt, mint az első vagy a második, és mindenképpen előnye, hogy elfogadható lett. Én a Világbanknál tanultam meg, hogy amit lehet, az ellenfél álláspontjából el kell fogadni, mert azzal rögtön megnyered őt. Még a mondatát is be kell venni, mindegy, hogy egy kis helyesírási hiba van benne, először beírjuk helyesírási hibával – aztán majd kijavítjuk. Ebben Pista nagymester volt, megvolt hozzá minden adottsága. Kifakadni nem hallottam soha. Ő is volt dühös, négyszemközt néha szidott valakit, de akkor is a maga visszafogott módján.

A minőséget éreztem a szakmán kívüli kapcsolatban is. Nem jártunk egy baráti társaságba, de néhányszor volt alkalom fogadáson, összejöveteleken leülni beszélgetni, vagy egyszer-kétszer a Gerbeaud-ban, az Annában. Rendszerint ő kezdeményezte, hogy üljünk le egy kicsit.

Az indulásban nagy különbség volt köztünk, Pista humán műveltsége messze nagyobb volt, mint az enyém. Emlékszem arra a hobbijára, hogy régi térképeket gyűjtött. Nekem volt két-három ilyen darabom, amit valószínűleg még gyerekkoromban vettem az antikváriumban, mert nagy antikváriumjáró voltam. De engem ez nem fogott meg. Egyszer valamilyen jubileum vagy születésnap alkalmából neki adtam - olyan boldog volt! És elkezdett nekem a térképekről beszélni, hogyan csinálták ezt 1500-ban. A térképeken latin feliratok voltak, valami közmondás vagy Homérosz- idézet – elolvasta. Én néztem, nem értettem, mert nem jártam gimnáziumba. Észrevette, és soha többet latinul nem idézett, mindig csak magyarul. Azt hiszem, ezért is szerethették a Tervhivatalban a hetvenes években, mert akkor ott több hozzám hasonló ember dolgozott, aki von Haus aus mást hozott, mint ő.

Nagyon érdeklődött mindenféle művészet iránt. Mindig az volt az érzésem, amikor erről beszélt, hogy őt elsősorban a minőség érdekelte ezen a téren is.

Amikor mostanában találkoztunk egy-egy konferencián vagy fogadáson – mert ő is nagyon aktív és érdeklődő maradt sokáig –, néha odajött hozzám, hamiskásan rám nézett, és azt mondta: „én csak a második legöregebb vagyok a társaságban”. Neki ugyanis pár hónappal később volt a születésnapja, mint nekem. Aztán arra emlékeztünk, hogy valaha mi voltunk a legfiatalabbak.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hetenyi-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr804681035
süti beállítások módosítása