HTML

Hetényi Kör

2012. június 6-án megalakult a Hetényi István (1926-2008) ne­vét viselő szakmai-baráti kör, melynek tagjai a volt pénzügy­miniszter egykori munkatársai és tisztelői. A Hetényi Kör adó­szakértőkből és közgazdászok­ból áll, célja a magyar adó­rendszert érintő javaslatok ki­dolgozása és nyilvános szak­mai vitája.

Moderálási alapelvek

Mielőtt hozzászól, kérjük olvassa el moderálási alapelveinket.

Portfolio.hu


Feliratkozás

Csillag István, Mihályi Péter: Az élőmunka költségéről

2012.08.15.

AMIBEN EGYETÉRTÜNK

Róna Péter előbb a Hetényi Kör Félfordulat címet viselő állásfoglalásával vitatkozva, majd a Népszabadságban augusztus 8-án megjelent írásában élesen szembefordul azzal az „egybehangzó állásponttal”, miszerint „a versenyképesség meghatározó tényezője az élőmunka költsége”. Első írásában a versenyképesség hiányát társadalmi okokban (korrupció, rasszizmus, jogállamiság hiánya), második megszólalásában a hazai munkaerő gyatra minőségében látja. Nyilván úgy gondolja, hogy ezek nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő magyarázatok.

A magunk részéről – vagyis most csakis a saját véleményünket fejtjük, és nem gondoljuk, hogy a Hetényi Kör valamennyi tagja nevében szólunk – egyetértünk Róna álláspontjának kritikai részével. Mi is úgy látjuk, hogy legalább 10-15 éve tényleg megkövesedett a magyar közgazdász-társadalom és az általa befolyásolt közszereplők (politikusok, érdek-képviseleti vezetők, sajtómunkások stb.) fejében az a téves vélekedés, miszerint az élőmunka összköltsége és ezen belül a bérre rakódó túlzott járulékterhek okozzák a magyar gazdaság elégtelen növekedését.

Nem most szólalunk meg először ebben az ügyben. 2006 tavaszán, a választás két fordulója között jelent meg Kettős kötés (A stabilizáció és a reformok 18 hónapja) című közös könyvünk, melyben egy egész alfejezetet szenteltünk az általunk is tévesnek gondolt állítás cáfolatára. Saját szavainkkal a következőket írtuk:

„Számítások szerint Magyarországon az élőmunka költségeinek 1%-os csökkenése a munkaerő-kereslet 0,3%-os növekedését valószínűsíti. Ebből azonban még nem következik az, hogy egy jelentős mértékű – mondjuk 10%-os – költségcsökkenés éppen 3%-os foglalkoztatásnövekedést eredményezne. Több okból sem.

1. A gazdasági változások általában nem lineárisak, azaz a kismértékű változást feltételező ökonometriai becslésből nem lehet a nagymértékű változások következményeit egyszerű felszorzással megbecsülni.

2. De még ennél is fontosabb az a tény, hogy a munkaerőpiacon a költségcsökkenés nyomán keletkező többletjövedelemről alku folyik a vállalatok és az alkalmazottak között. Könnyen lehet, hogy a többletjövedelem egy része béremelésben, másik része a profitok emelkedésében csapódik le, és alig teremtődik új munkahely.

3. A munkanélküliség Magyarországon jórészt a munkaerő alulképzettségének a következménye.

4. Számolni kell azzal, hogy mind a regisztrált, mind a feketegazdaságban igen jelentős azoknak az aránya, akik nem 8, hanem 10 vagy 12 órát dolgoznak. Ez ma társadalmilag teljes mértékben elfogadott jelenség. Könnyen elképzelhető, hogy az élőmunkát terhelő adók- és/vagy járulékok csökkenése részben éppen munkaidő-növekedés formájában csapódna le, ugyanis ez egyaránt érdekében állhat mind a munkaadónak, mind a munkavállalóknak.”

(Id. mű 99–102. o.)

És ehhez még hozzátettünk két neves munkaügyi szakembertől vett idézetet:

„Szeretnék javaslatot tenni a »munkahelyteremtés« kifejezés száműzésére a köznyelvből. Munkahelyet ugyanis nem lehet »teremteni«. Álláshelyeket ugyan létre lehet hozni a közszférában az adófizetők pénzéből, ennek azonban, mint tudjuk, súlyos ára van. A magánvállalkozások azok, amelyek a megfelelő gazdasági környezetben, kedvező piaci impulzusok hatására valóban képesek arra, hogy tartósan bővítsék az általuk foglalkoztatottak létszámát, amaguk javára és az ország egészének hasznára.”


Fazekas Károly, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója

 

„Egy-egy munkahely létesítéséhez adott támogatás általában egymillió forint, de vannak olyan munkaerőpiaci programok, amelyeknél a költség 2,5 millió forint, a humánerőforrás-fejlesztési programoknál pedig még magasabb az összeg. A támogatott munkaerő-piaci képzésekben részt vevők 60 százaléka nem tudott elhelyezkedni egy év alatt. (…) Nem szerencsés, hogy a képzés irányát az oktatást végző intézmények saját lehetőségeikhez, és nem a munkaerőpiaci igényekhez igazítják.”


Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter

 

(Id. mű u.ott.)

Summa summárum, mi már 2006-ban sem gondoltuk, hogy az élőmunka járulékterheinek csökkentése alkalmas lenne a foglalkoztatás növelésére és a növekedés gyorsítására.

 

AMIBEN VITATKOZUNK

A Hetényi Kör konkrét adópolitikai javaslatával vitázva Róna a következőket írta: „Az írás nagymértékben támaszkodik a Keynes–Kahn-multiplikátorra, a megoldást egy olyan adópolitikában látja, amely a növekedést a hatékony kereslet felpörgetésére építi. De nagy a veszély, hogy egy ilyen politika egyrészt az említett – és az elmúlt évtizedben megtapasztalt – adósságrobbanáshoz, másrészt a külkereskedelmi mérleg borulásához vezet, mert a kereslet felpörgetése csak akkor hoz egészséges növekedést, ha az a produktivitás párhuzamos javulásával jár. Ez pedig az eredeti elmélet szerint is csak akkor lehetséges, ha a produktív kapacitások már léteznek, de kihasználatlanul hevernek.”

Lehetséges, hogy a Félfordulatban a konszenzusos szakmai megfogalmazásra, ám ugyanakkor a közérthetőségre is törekedve nem bocsátkoztunk hosszú fejtegetésbe arról, hogy a keynesiánus elmélet fogalmi keretei mennyire használhatók hic et nunc. De egy percig sem feledkeztünk meg arról, hogy Magyarország egy kisméretű, nyitott gazdaság, s ezért az aggregált kereslet növekedése – ceteris paribus – túlnyomórészt importnövekedésben csapódik le. Szó szerint a következőket írtuk (igaz, csak egyszer és az állásfoglalás vége felé): „Nem többletkeresletet javaslunk teremteni, hanem az elvont jövedelmet visszaadni azoknak, akiknek a mai adórendszer miatti foglalkoztatásuk veszélybe került, és ezért nincs mit elkölteniük. Az ő fogyasztásuk szinten tartása a kis-közepes cégek számára teremt keresletet, miközben az összes jövedelem nem nő.”

A Hetényi Kör álláspontja tehát a következő. A gazdasági modellek absztrakciószintjén érvelve azt feltételezzük, hogy pusztán a háztartások jövedelmének pro-poor irányban történő átcsoportosításával valamelyest növelni lehet a belső fogyasztást, s miután ezzel egy időben a vállalati adóterhek is átrendeződnek, a bankszektor tehercsökkenése esélyt ad a jelenleg még lefelé pörgő hitelezési spirál megállítására, illetve megfordítására. Természetesen tudjuk és a Félfordulat hangsúlyozta is, hogy „ennyi” még az adópolitikában sem elég, ezért utaltunk a bérek fel bruttósítására és a vagyoni típusú adók szerepének növelésére. És akkor még ezek után jön – kell, hogy jöjjön – egy koncepció a költségvetés kiadási oldalának átrendezésére, s nem célszerű tovább halogatni egy a jelenleginél és a 2010 előttinél is hatékonyabban működő önkormányzati, valamint nyugdíj- és egészségügy-finanszírozási modell kialakítását sem.


A szerzők közgazdászok

(Az írás megjelent a Népszabadságban.)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hetenyi-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr514712858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eredetileg Kovács János 2012.08.15. 10:02:50

1) Valóban, egy ország növekedési potenciáljának úgy általában feltehetőleg nem az élőmunka terhelése az egyetlen kulcsváltozója.

2) Ettől függetlenül, az élőmunka magas terhelése nagyon is fontos kérdés - éspedig nem is annyira a növekedés, mint inkább a munkaerőpiac szempontjából. Márpedig egy gazdaság helyzetét vizsgálva a GDP mellett talán a munkaerőpiac a leginkább meghatározó.

A magyar gazdaságnak pedig az elmúlt évtizedekben a legmakacsabb problémája volt régióban kiemelkedően alacsony aktivitási- és foglalkoztatottsági ráta, a széles körű jövedelemeltitkolás és - bár ezt nehezebb mérni - vsz. az általános munkamorál is. Ettől ugyan volt, hogy sikerült aránylag gyors növekedést elérnünk (pl. az ezredforduló környékén), de feltehetőleg a munkaerőpiaci helyzet is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a növekedés egy még régiós viszonylatban is különösen duális szerkezetű gazdaságban valósult meg, és hosszabb távon - a nagyobb újraelosztási igény révén - valószínűleg a növekedés politikai alapjainak aláásásához is.

Ez pedig korántsem csak képzettségi probléma. (Az EU tele van nálunk jóval képzetlenebb népességű országokkal, ahol a munkaerőpiac mégiscsak jobban funkcionál a mienknél.)

A rossz munkaerőpiaci helyzet ugyanakkor feltehetőleg összefüggésben áll azzal, hogy a munkaerőpiacon a régióban kiemelkedően rossz ösztönzőrendszert sikerült összehoznunk. Ez egyfelől a nyugdíj- és segélyrendszer bekerülési kritériumainak rendkívül puha voltából, másfelől a munkajövedelmek kiemelkedően magas és igen erősen progresszív adóztatásából fakadt.

Mivel a munkaerőpiaci probléma komplex, a kezelésének is nyilván csak az egyik lába az élőmunka terheinek csökkentése - de az elmúlt évtizedek legmakacsabb problémájának orvoslására tett intézkedéscsomagnak mindenképp eleme kell, hogy legyen.

Hetényi Kör · http://hetenyi-kor.blog.hu 2012.08.17. 00:09:33

Elfogadom Csillag és Mihályi érvelését a szegényektől elvett jövedelem visszahelyezése mellett, mint rövid távú gyakorlatias megközelítést, még akkor is, ha a kk mérleg rendkívüli teljesítménye az egyetlen tényező, ami a süllyedő hajót még a vizszint fölött tartja. Ezt az eredményt pedig a kormány a szegények lerablásával, azaz fizetőképes keresletük lebontásával produkálta. De hosszabb távon én a gondot nem a keresleti, hanem a kínálati oldalon látom. A nemzetgazdaság vérszegény teljesítőképessége az, ami miatt ott tartunk, ahol.Az innováció, a korszerű képzés hiányában és a korrupció, a rasszizmus és a jogállamiság bedőlése alatt szenvedő gazdaság egyszerűen nem képes kitermelni azt a vagyont, amivel kifizethetnénk azokat az árakat, amelyek immár elérték a nyugati szintet.

Róna Péter