HTML

Hetényi Kör

2012. június 6-án megalakult a Hetényi István (1926-2008) ne­vét viselő szakmai-baráti kör, melynek tagjai a volt pénzügy­miniszter egykori munkatársai és tisztelői. A Hetényi Kör adó­szakértőkből és közgazdászok­ból áll, célja a magyar adó­rendszert érintő javaslatok ki­dolgozása és nyilvános szak­mai vitája.

Moderálási alapelvek

Mielőtt hozzászól, kérjük olvassa el moderálási alapelveinket.

Portfolio.hu


Feliratkozás

Hetényi István: Fejlesztési dilemmák

2012.08.23.

(Reflexiók a magyar fejlesztési bank 15 éves fennállásának alkalmából 2007. Június 28-án rendezett konferenciához.)

A Magyar Fejlesztési Bank 15 éves működését ünneplő konferencia a fejlesztéspolitika és a gazdasági felzárkózás elemzésével arra törekedett, hogy jobban megvilágítsa a gazdasági folyamatok, fejlesztési döntések hátterét, és az így levonható tapasztalatokból fogalmazzon meg következtetéseket a jövőbeli felzárkózási lehetőségekkel összefüggésben.

Aligha szorul indokolásra, hogy a magyar fejlesztési politika és különösen a gazdasági "felzárkóztatás" témája mennyire időszerű. Az erről szóló eszmecserék érthetően a beruházási politikára, a K+F-re, az innovációra, valamint a fenntartható dinamikus makrogazdasági egyensúlyra koncentrálódnak. Az is természetes, hogy ha a fejlesztési politika a téma, akkor az állam, közelebbről a mindenkori kormányzat teendői kerülnek előtérbe. Ez a reflexió azonban nem a szorosan vett beruházási és műszaki fejlesztési teendőkről szól, mert úgy vélem, hogy elsősorban az EU támogatási politikája és a nemzetközi pénzügyi szervezetek erőteljes befolyásolják mind a célokat, mind pedig az intézményi feltételeket. Másfelől az MFB-nek az utóbbi években megerősödött helyes politikája - a vállalatok piaci impulzusokból kiinduló fejlesztéseinek piackonform módon való segítése, nem pedig irányítása, vagy erőforrásaik egyszerű kipótlása - jól kialakította a fejlesztések feltételeit. A globalizáció a versenyszférában már kikényszerítette a világgazdasági kihívásoknak való gyors megfelelést. Nem minden megoldott persze; a mezőgazdaság fejlesztését szűkkeblű törvények fékezik, a KKV-k tőkéhez segítése még javítható, az önkormányzatok finanszírozási rendszere elavult, a volt OMFB-t utódló szervezet(ek)mindmáig helyüket keresik.

A fejlesztési politika nemzetközi hatásoknak nem közvetlenül kitett területein az intézmények (szabályok, szervezetek, jogkövetés) azonban helyenként még korántsem megállapodottak és hatékonyak. Mindmáig számos területen még keressük az "állam szerepét" a gazdaságban és még inkább a költségvetési politikának a gazdálkodáshoz nem közvetlenül, illetve rövid távon csak lazán kapcsolódó területein. Ezek leginkább a jóléti szférában és a közigazgatásban találhatók.

A fejlesztési politika a kormányzati gondolkodásban és kommunikációban gyakran kiegészül a gazdasági felzárkóztatás hangoztatásával. Számomra a "felzárkóztatás" egyoldalú, szűk ökonomista értelmezése nem túl szimpatikus. Érdekes módon még nem hallottam, hogy fel kell zárkóznunk a szemetelés, a közlekedési morál, a falfirkálás és a kutyapiszok terén a nyugati mintákhoz, pedig ez is része a fejlettségnek. Különösen zavaró, amikor más feltételektől elszakítva komoly képpel tárgyalják a "bérfelzárkóztatás "teendőit. Észre kell vennünk, hogy a felzárkózás számos részterület harmonikus és dinamikus fejlődésének eredője és nem tényezője.

Visszatérve az állam feladataira, ez aligha határozható meg egyszerűen listával. Többé-kevésbé meghatározhatók egyes funkciók, de a felsorolásoknál fontosabbak a megoldások hogyanjai. A nemzetközi összehasonlítások világosan megmutatják, hogy azonos címszavak alatt az eltérő megoldások, a "hogyanok" adják meg az egyes országok karakterét, nem pedig címlisták.

A politika egyébként gyakran operál olyan államtípusokkal, amelyek érdemi jelentését tisztázatlanul hagyja, mint pl.: fejlesztő állam; esélyteremtő állam; gondoskodó állam; erős v. gyenge állam stb. Van olyan fejlett állam, amelyik e funkciók bármelyikét teljességgel mellőzi? Nincs. Itt megint a "hogyan" és a prioritások és komplexitás vezet szinergikus hatásokhoz, nem pedig a feladatok nominálása.

A rendszerváltáskor az intézményi politika először egyfelől a versenyt közvetlenül gátló intézményeket, főleg az ár-, bér- és forgalmi korlátozásokat iktatta ki, majd a piac kiterjesztését szolgáló intézményeket pl. a privatizációs szervezetet vagy a Versenyhivatalt kezdte kiépíteni. De a felügyeletek szervezése lassabban ment. Volt, ahol az átalakítás építhetett némi örökségre, mint pl. a bankrendszer, az adórendszer, vagy a gazdasági társaságok szervezése. Helyenként az átalakítás kacskaringós útkereséssel járt, mint pl. a német vagy angolszász típusú bankszabályozás, vagy a társadalombiztosítás irányítása. De számos területen az átalakulás eléggé simán ment, mert egyre inkább érvényesültek a multinacionális cégek igényei, a nemzetközi pénzügyi szervezetek nyomása, és az Európai Unióhoz való csatlakozás normái. A gyengébb érdekérvényesítéssel és kevés tőkével rendelkező KKV-k terén az intézményfejlesztés erős pártpolitikai nyomások alatt alakult, nem is szólva a mezőgazdaságról.

Az erős hatalmi, pártpolitikai érdek alatt álló költségvetési intézményépítés máig sem fejeződött be. Itt sem a piaci kényszer, sem az érdekeltség nem érvényesül, így egészen a 21. század elejéig nem kényszerített ki radikális alkalmazkodást. E helyzet további okai:

1. Erőteljes hatalmi érdekek.

2. Ideológiai különbségek az állam feladatainak megítélésében és a produktív kompromisszumokra képtelen pártpolitika.

3. A civilizációs-kulturális attitűdök lassú alkalmazkodása (pl. az "öngondoskodás", az üzleti sikerek elismerése).

4. Az érintett szakmai apparátus averziója a teljesítményalapú igazgatás és szolgáltatás (Value for money) ellen. (El kell ugyanakkor ismerni, hogy az árral nem rendelkező, vagy túlszabályozott és torzított piacú tevékenységek terén a teljesítmény értékelése sok problémával terhelt.)

5. A kormányzat részéről a saját képességeinek, puvoárjának túlbecsülése. Egy cégtábla kihelyezése és a szervezet eredményes működése közt hosszú az út. Erre példa a felügyeletek némelyike, ahol az ellenőrzés még igen hiányos, pl. a közlekedés vagy a környezetvédelem terén.

6. A választásokhoz kapcsolódó destabilizáló politika.

7. A jogszabályalkotás és -alkalmazás gyengesége, az igazgatás, mint átmenetileg szűk keresztmetszet fel nem ismerése.

Mindezek a gondok ma elsősorban, mint költségvetési reformigény csapódnak le. Ennek területei ismertek, nem kell magyarázni.

 

Végül néhány szó az adókról. Madártávlatból nézve az összesített adóteher és az adószerkezet hasonló a nyugati közép-európaihoz. Az adóhatóság is sokban felzárkózott nyugati partnereihez. De itt is szemet szúr számos gyengeség, pl.:

1. A kormányzati kommunikációban gyakran keveredik az adócsökkentés, az adókulcsok csökkentése és az adóreform, ami a polgárokat is összezavarja.

2. Hasonlóan, a versenyképesség vizsgálatakor összemossák a bérek adóterhelésének és a munkaerőköltségnek a szerepét.

3. Az ingatlanadózás erőteljes kommunikációja mellett ennek céljáról, indokáról és módjáról egyelőre számos ködös nézetről is olvashatunk, ami ellehetetleníti a támogatás megszerzését az adózók részéről.

4. Nincs összefüggő koncepció az önkormányzatok hatékony finanszírozási rendszerére.

5. A jogalkotás gyenge, ezért megengedhetetlenül gyakran változnak a jogszabályok, ami roncsolja a kormány iránti bizalmat.

Reflexióimat azzal zárom, hogy a felsorolt tényezők nyilván közrejátszanak abban, hogy a Kormány szóhasználatában "államreformnak" nevezett reformtörekvések támogatottsága halvány, és a meglevő támogatottság is mérséklődik, amikor a reformokat ténylegesen elkezdik.

Az írás először a Fejlesztés és Finanszírozás (Development and Finance) c. folyóirat 2007/3. számában jelent meg. Az újraközlési engedélyért köszönettel tartozunk a folyóiratnak és Gál Péter professzornak.

 

Az eredeti cikk elérhető a folyóirat honlapján, valamint letölthető PDF-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://hetenyi-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr84719477