HTML

Hetényi Kör

2012. június 6-án megalakult a Hetényi István (1926-2008) ne­vét viselő szakmai-baráti kör, melynek tagjai a volt pénzügy­miniszter egykori munkatársai és tisztelői. A Hetényi Kör adó­szakértőkből és közgazdászok­ból áll, célja a magyar adó­rendszert érintő javaslatok ki­dolgozása és nyilvános szak­mai vitája.

Moderálási alapelvek

Mielőtt hozzászól, kérjük olvassa el moderálási alapelveinket.

Portfolio.hu


Feliratkozás

Csillag István - Mihályi Péter: Az Orbán utáni időszak gazdaságpolitikai keretei

2012.11.15.

"Gyermekkorunk romantikus regényei és filmjei számos olyan tengeri történettel szolgáltak, ahol a kapitány élet és halál ura volt, néha kegyetlen döntéseket is hozott, ám a körülmények összessége és a happy end végül is mindenben őt igazolta. Csakhogy, Magyarország nem a tenger hullámait szelő hajó, és nem is komp, amely a művelt Nyugat és a barbár Kelet partjai között ingázik, ahogyan azt egy alkalommal Ady oly híressé vált módon megfogalmazta. Mi 10 millióan az európai kontinens közepén, szárazföldön élünk, határaink a szó fizikai és képletes értelmében egyaránt átjárhatók. Meggyőződésünk szerint a rögeszmére épített orbáni stratégia és a 2010 óta ennek alapján meghozott intézkedések legsúlyosabb következménye az, hogy az országból menekül a gazdasági növekedés két legfontosabb tényezője, a munkaerő és a tőke. Ha az ország hajó lenne, akkor nem lenne hova menekülni. De nem az, ezért menekül, aki csak tud."

A teljes írás - mely a Mozgó Világ novemberi számában jelent meg - elérhető .pdf formátumban: letöltés.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hetenyi-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr594908480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2012.11.18. 23:44:57

1. Én is Orbán megbuktatása mellett vagyok, de azokat akik előtte voltak, nem szeretném viszont látni.
2. Türelmesen olvastam a szerzők "rablómeséjét" egészen a 8. oldalig. Akkor megálltam és megkarmolta magamat.
3. Ezért karmoltam meg magamat : "Mindenkinek le kell dolgoznia a túlzottra nőtt adósság egy részét – ez nem megy gyorsan. Nagyjából ez a feladat áll az Egyesült Államok előtt is."
Elképzeltem, amint az USA kormánya visszafizeti a FED-nek a FED-nél lévő államkötvényeket. Na, akkor karmoltam meg magamat.
Ilyet butaságot még egy közgáz szakközépben sem engednek meg maguknak.
És az itteni írás egyik szerzője Magyarország pénzügyminisztere volt. Jézusom...