HTML

Hetényi Kör

2012. június 6-án megalakult a Hetényi István (1926-2008) ne­vét viselő szakmai-baráti kör, melynek tagjai a volt pénzügy­miniszter egykori munkatársai és tisztelői. A Hetényi Kör adó­szakértőkből és közgazdászok­ból áll, célja a magyar adó­rendszert érintő javaslatok ki­dolgozása és nyilvános szak­mai vitája.

Moderálási alapelvek

Mielőtt hozzászól, kérjük olvassa el moderálási alapelveinket.

Portfolio.hu


Feliratkozás

Raskó György: Jobbhorog övön alul

2013.06.24.

"a magyar belpolitika ... a mezőgazdaságot nem a nemzetgazdaság egy fontos termelő ágazatának, hanem speciális foglalkoztató intézménynek tartja"

Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott államok közül a mezőgazdaságra vonatkozó fejezetet illetően a legkedvezőbb kondíciókat (tejkvóta, bázis termésátlag, vidékfejlesztési támogatások) Magyarország szerezte meg, míg elődeim nagyon ügyetlenek voltak a tárgyalások során – mondta rezignáltan egy évvel később egy prágai agrárgazdasági konferencián a lengyel mezőgazdasági minisztérium frissen kinevezett államtitkára. Igaza volt. A földalapú támogatás alapösszegét a magyar gazdáknak 4,67 tonnás, a lengyelekét 3,0t/ha „történelmi” bázison állapították meg. A lengyelek az előző évi tényleges termelésükkel azonos tejkvótát kaptak, míg mi kegyes statisztikai csalásunknak köszönhetően 15%-kal magasabbat szereztünk annál, ami jogosan megilletett volna bennünket. Joggal számítottunk arra, hogy az uniós csatlakozás révén mezőgazdaságunk ismét egy nagy gazdasági közösség élelmiszerkosara lesz. A Brüsszelből folyósított nagyvonalú agrártámogatások felhasználásával pedig rég nem látott technikai-technológiai fejlődés indul meg a hazai agráriumban, melynek eredményeképp a magyar élelmiszergazdaság visszanyeri a rendszerváltozás előtti teljesítőképességét és nemzetközi versenyképességét.

Ebből a mai napig sajnos semmi sem valósult meg. Sőt a magyar mezőgazdaság teljesítménye minden várakozást alulmúl. Agrátermelésünk a csatlakozás előtti évek alacsony szintjén stagnál, a tíz legfontosabb élelmiszerből (mint például a sertéshús, a baromfihús, a tej) kilencnek csökkent a termelése, a hazai előállítású élelmiszerek részesedése a magyar lakosság fogyasztásából 92%-ról 70%-ra zuhant.

Velünk szemben a lengyel mezőgazdaság a sovány uniós támogatási csomag és termelési kvóták mellett is kiválóan teljesít. A mezőgazdasági termelés ott egy évtized alatt közel 12%-kal nőtt, míg élelmiszeriparuk egészen látványos – éves átlagban közel 2,5%-os – növekedést produkált. Élelmiszer-kivitelük bővülése szintén elismerésre méltó: a csatlakozás óta értékben megnégyszereződőtt, s már meghaladja a évi 10 milliárd eurót. A lengyel nyomulást a magyar vásárlók is naponta tapasztalhatják, különösen amikor „árelőnyös” termékekre vadásznak az élelmiszerboltokban.      

De ami igazából elkeserítő, hogy a magyar termelők nem hisznek vállalkozásuk jövőjében. A nagyobb agrártársaságok és szövetkezetek a barátságtalan és kiszámíthatatlan politikai-üzleti környezet miatt tartózkodnak az új fejlesztésektől, az egyéni gazdák nagy része pedig inkább kényszervállalkozó, mintsem tudatos gazdaságfejlesztő. Emiatt a mezőgazdasági beruházások volume hatalmas ingadozások mellett még mindig egyharmaddal alacsonyabb, mint a belépés előtti utolsó évben. Voltak persze évek, amikor látványosan nőttek a beruházások, de ez  arra utal, hogy a magyar gazda csak akkor fejleszt, ha van elérhető uniós támogatási forrás, s ha nincs, akkor szinte nullára csökken beruházási „kedve.”

Mi az oka az agrárium rendszerváltozás óta tartó vesszőfutásának? Sok más jelenős tényező (a KGST megszűnése, a 98-as orosz pénzügyi válság, a három évenként visszatérő aszály, stb.) mellett az igazi felelős a magyar belpolitika, amely a mezőgazdaságot nem a nemzetgazdaság egy fontos termelő ágazatának, hanem speciális foglalkoztató intézménynek tartja, mely a pártok számára elsősorban szavazatszerző terepnek számít.

A politika túlzott és folyamatos beavatkozása a mezőgazdaság ügyeibe már eddig is jól számszerűsíthető veszteséget eredményezett a nemzetgazdaságnak. Napjainkban a mezőgazdasági termelés mennyisége értékben évente négy-öt milliárd euróval kevesebb, mint a nyolcvanas évek második felében volt, ráadásul egy olyan időszakban, amikor „húz” a piac, mert tartós kereslet van az agrártermékek iránt az egész világon. Ilyenkor a racionálisan gondolkodó agrárpolitikusok nem gondolhatnak másra, csak arra, hogyan és miként lovagolja meg az agrárium ezt a stabil növekedést kínáló világpiaci konjunktúrát, ami mellesleg komoly életszínvonal-emelkedést is hozhatna az agrártermeléssel, élelmiszerfeldolgozással foglalatoskodó vidéki népességnek. 

Az új földtörvény küldetése az én értelmezésemben az lett volna, hogy ésszerű földtulajdon-szerzési és földhasználati szabályok bevezetésével ösztönözze a mezőgazdasági termelés növekedését, hogy segítségével a magyar gazdák is minél nagyobb mértékben használják ki a gyorsuló ütemben növekvő világpiaci keresletből nyerhető gazdasági előnyöket. Azt gondoltam, hogy a két évtizedes civakodás után az agráriumban is eljön a „treuga dei”, azaz társadalmi-politikai kiegyezés születik a birtokrendszer, a földtulajdon és különösképp a földhasználat ügyében. Meggyőződésem ugyanis, hogy nem a gazdálkodási forma, nem a tulajdonszerzés jogi kerete a lényegi kérdés, hanem a fenntartható fejlődés kritériumainak megfelelő, tudás alapú, nemzetközi összehasonlításban is versenyképes agrártermelés feltételeinek megteremtése.

A „mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról” szóló törvény preambulumában magasztos célokat fogalmaznak meg a törvényalkotók. Maradjanak az emberek a falun, bővüljön a mezőgazdasági foglalkoztatás versenyképes mezőgazdasági termelésre alkalmas méretű földbirtokok jöjjenek létre s a „tagállami polgárokat” leszámítva magyar termőföld ne kerüljön külföldi spekulánsok kezére. Ki ne tudna egyetérteni ezekkel a célokkal, kívánságokkal? A bíztató kezdet után azonban hamar jön a csalódás azok számára, akik elsősorban agrárgazdasági szemüvegen át olvassák a paragrafusokat. Ez a törvény ugyanis mindenről szól, minden olyan dolgot szabályoz egészen az apró részletig, ami egyes pártoknak, politikusoknak rövid távú politikai érdekeik érvényesítése céljából fontos. Ez egyben azt is jelenti, hogy e törvény a földpiacot és a földhasználatot nem a mezőgazdaság, a vidék, vagy szélesebb kontextusban a magyar nemzet valódi társadalmi-gazdasági érdekeinek megfelelően fogja szabályozni.

A törvényről alkotott kedvezőtlen véleményem alátámasztásául néhány, a KSH által kiadott statisztikai adatot szeretnék megosztani az olvasóval.

A rendszerváltozás óta a termőföld mind nagyobb hányada kerül egyéni gazdák használatába, részben tulajdonába is. A csatlakozáskor az egyéni gazdák a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület 39%-át használták, míg 2011-ben már 51%-át. A földhasználatot és tulajdonszerzést illetően a jogi-közgazdasági feltételek 2010 óta olyan kedvezően változtak az egyéni gazdák számára, hogy területfoglalásuk már 55% körül van. Az egyéni gazdaságok száma ugyanakkor drasztikusan csökkent. Míg 2000-ben 945 ezer mezőgazdasági termeléssel foglalkozó háztartást írt össze a KSH, addig 2010-ben már csak 567 ezret. Ebből 388 ezer gazdaság (68,5%) 1 hektárnál kisebb területen gazdálkodik, az összes - egyéniek által használt - mezőgazdasági terület 3,3%-án. Az életképesség csíráját magukban hordozó egyéni gazdaságok (10 ha felett) száma ugyanakkor nem változott, számuk 51 ezer volt 2010-ben és 2000-ben is. Ez idő alatt azonban markáns koncentrációs folyamat zajlott le ebben a vállalkozói körben. Míg 2000-ben az egyéni termelők által művelt földek 65,9%-át birtokolták, addig 2010-ben már 80,8%-át. Különösen igaz ez az un. családi gazdaságokra, számuk 16 ezer, ahol az átlagos birtokméret 59 hektárra nőtt.

Sajnos ez a kormányzópárt számára politikai szempontból igen kedvező átalakulási folyamat gazdasági aspektusból eddig csak kedvezőtlen változásokat hozott mind a falu népének, mind a nemzetgazdaságnak. A falu munkaerő-megtartó képessége gyengült, a termelés volumene pedig tovább csökkent, különösen az állattenyésztésben. 2000-ben az éves mezőgazdasági munkaerő-felhasználás 676 ezer ÉME volt, 2011-ben 431,8 ezer, de ebből a fizetett munkaerő már csak 102,8 ezer fő. A fizetett munkaerő közel 90%-a a jogi személyű agrártársaságok és szövetkezetek alkalmazásában állt. Tehát ahogy nőtt az egyéni gazdálkodók által elfoglalt mezőgazdasági terület aránya, úgy csökkent a megélhetési lehetőség az agráriumban. Nehéz e tényeket cáfolni, bár egyes politikusok azért ma is próbáloznak vele...

Ennél is súlyosabbnak ítélem azonban az állattállomány folyamatos sorvadását. Míg az agrárgazdasági társaságoknál és a szövetkezeteknél az állatállomány szinten maradt, sőt egyes állatfajoknál növekedést mutat, addig az egyéni gazdáknál drámai mértékű az állománycsökkenés. 2013-ban a tejelő tehenek már több mint 80%-a társas vállalkozásoknál termel, a sertéslétszám 73%-a szintén e vállalkozói körben található. Elmondható tehát, hogy az állattenyésztés nehéziparának számító ágazatokban a nagyüzemek szerepe meghatározó és egyre növekvő.

A nagygazdák túlnyomó többsége ugyanis egyszerűen nem hajlandó a sok időt lekötő, alacsony jövedelmezőségű állattartással foglalkozni. A KSH adatok ezt az állítást is kétséget kizáróan bizonyítják: az egy hektár mezőgazdasági területre jutó állatállomány ugyanis a nagygazdáknál kiugóan alacsony, kevesebb, mint 0,1, míg a gazdasági szervezeteknél 0,65. Az állatsűrüség közel hétszeresen nagyobb az agrárgazdasági társaságoknál és szövetkezeteknél, mint a földtörvény által kiemelten támogatandó egyéni közép- és nagybirtokoknál! Az agrártársaságok jelentős részénél az új földtörvényben foglalt területkorlátok (1200, illetve 1800 ha) gátolni fogják állattenyésztésük fejlődését. Sőt szinte bizonyos, hogy több tucat szakosított tejtermelő telepet méretgazdaságossági okok miatt be fognak zárni, s a kieső kapacitást az egyéni vállalkozások nem fogják pótolni. E kedvezőtlen tendenciák miatt könnyen megjósolható, hogy az új földtörvény negatív hatással lesz a foglalkoztatásra, és az állati termékek előállítására egyaránt. Csökkenteni fogja a magyar mezőgazdaság külpiaci versenyképességét, és felelős lesz azért, hogy a jövőben tovább fog nőni az importált élelmiszerek aránya a hazai fogyasztásban, különösen a sertéshús, a húskészítmények és a tejtermékek esetében.

Olcsó, de nem kihagyható poén cáfolni azt a kormánypárti politikusok által hangoztatott kijelentést, miszerint e törvénnyel „megakadályozzuk a külföldiek földtulajdon-szerzését”. Aki elolvassa ugyanis annak idevágó paragrafusait, annak nyilvánvalóvá válik, hogy e törvény éppen az ellenkezőjét teszi, ti. megnyitja a legális földvásárlást a földműves kategóriába tartozó„tagállami állampolgárok előtt. A Magyarországon élő tagállami földművesek száma már most 2-3 ezer közé tehető, ők a törvény hatályba lépését követően 60-90 ezer hektár termőföldet legálisan vásárolhatnak majd. Igaz ebbe beleszólásuk lesz a falusi földbizottságoknak, akik a törvény szerint „megfellebbezhetelen döntéseket” hozhatnak mind a vásárlás, mind a földbérleti szerződések vonatkozásában. Nem vagyok jogász, de elképzelhetetlennek tartom, hogy az AB jóváhagyna egy ilyen paragrafust, de ha igen, akkor az unió fog eljárást kezdeményezni ellene. Igaz a törvény nem csak a tagállami földműveseket diszkriminálja, hanem a hazaiakat is, ha vállalkozásukat társasági formában működtetik. Baráti kapcsolatban vagyok egy testvérpárral, akik történetesen kiváló egyéni gazdák, de vállalkozásukat külön viszik. Az egyiknek kft-je van, a másik őstermelő. A gazdasági társasági formát választó gazda úgyanúgy fizeti az adót, a közterheket, mint a társas vállalkozások, az őstermelői státuszban müködő pedig leginkább semmit. Az új földtörvény az őstermelő testvérnek extra előnyöket biztosít mind a földszerzés, mind a földhasználat terén, a közteherviselésben élenjáró testvér meg esélytelenné válik még a tagállami földművessel szemben is.  Nincs még egy földtörvény a világon, mely ilyen esztelen, logikátlan és értelmetlen diszkriminációt tartalmazna gazda és gazda között. Az Európai Unióban legalábbis biztos, hogy nincs, ugyanis a 27 tagállam közül mi vagyunk az egyetlenek, ahol jogi személyű vállalkozások ki vannak zárva a földszerzésből.

A bevezetőben nem véletlenül állítottam a lengyel példát a tisztelt olvasó elé. Lengyelországban a mezőgazdaság évtizedekig forró belpolitikai téma volt, ami sokat ártott a lengyel agrárvállalkozóknak. De a lengyelek tanultak a hibájukból. A politika távozott az agráriumból. Nem támadják már az ottani nagyüzemeket belpolitikai okokból, beengedik a külföldi tőkét a mezőgazdaságba, és kifejezetten bátorítják, hogy multinacionális vállalatok az élelmiszeriparba fektessenek. A külföldi befektetők kötelesek agrártevékenységüket jogi személyű társasági formában működni, cégüket a helyi hatóságoknál regisztrálni. Az igazi segítés azonban az, hogy az alapvető élelmiszerekre kivetett áfakulcs csak 5%, míg a technikai- technológiai megújulás gyorsítása céljából a mezőgazdasági gépekre, berendezésekre szintén kedvezményes, - 8%-os áfát - alkalmaznak. A lengyel élelmiszergazdaság sikereit látva nem kellene nekünk is depolitizálni a magyar agráriumot? De mennyire! Ha a Tisztelt Ház kormánypárti  képviselői ezzel egyetértenének, nem kellene mást tenniük, mint hatályon kívül helyezni új földtörvényüket.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hetenyi-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr275375885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2013.06.24. 16:21:36

Raskó úr ara buzdítja a kormánypárti képviselőket, hogy semmisítsék meg az új földtörvényt....
De vajon azzal számolt-e Raskó úr, hogy aki megszavazza a törvény megsemmisítését, az garantáltan lemondhat az eddig jogtalanul felvett költségtérítésekről és egyéb juttatásokról és hamarosan mehet vissza karosszéria-lakatosnak, ami már azért is tragédia lenne, mert a képviselők hasznos munkából képtelenek lennének annyit keresni, hogy éhen ne haljanak.
Bizony, a lét határozza meg tudatot...

valódi 2013.07.02. 17:37:56

Ezt írta a HaszonAgrárMagazin 2013.márciusában:
"A varsói Agrárminisztérium úgy döntött, csak 2016-tól vásárolhatnak a külföldiek korlátlanul földterületet. A földvétel most is lehetséges, de ahhoz egy belügyminisztériumi engedélyre van szükség, amelyet nagyon nehezen adnak meg. A céljuk, hogy az említett dátumig a hazai gazdáknak annyi földet adjanak el, amennyi csak lehetséges. A lengyel mezőgazdaság rengeteg kicsi (2,5 millió) gazdaságból áll, az átlag birtokméret nyolc hektár. Többnyire gyenge minőségű földeken folyik a munka és egyre többen inkább mellékállásban gazdálkodnak."
Ezt pedig maga Raskó György írja fentebb:
„Velünk szemben a lengyel mezőgazdaság a sovány uniós támogatási csomag és termelési kvóták mellett is kiválóan teljesít. A mezőgazdasági termelés ott egy évtized alatt közel 12%-kal nőtt, míg élelmiszeriparuk egészen látványos – éves átlagban közel 2,5%-os – növekedést produkált. Élelmiszer-kivitelük bővülése szintén elismerésre méltó: a csatlakozás óta értékben megnégyszereződött, s már meghaladja a évi 10 milliárd eurót. A lengyel nyomulást a magyar vásárlók is naponta tapasztalhatják, különösen amikor 'árelőnyös' termékekre vadásznak az élelmiszerboltokban.”
Hogy is van ez? Lengyel parasztcsaládok 100%-os tulajdonában lévő, gyenge minőségű, apró parcellákon, félállásban, a saját országuk önellátásán túl verik meg a nagybirtokos magyar mezőgazdaságot? Mennyiségben, minőségben, élelmiszerbiztonságban, exportban, lakosság megtartó erőben – azaz mindenben? Nálunk pedig a magyar népnek nevezett "altatott" tömeg és mélységesen erkölcstelen, csótányszerű ún. elitje hagyta elsorvadni a minden épeszű nemzet alapját képező saját parasztságát...még az írmagját is kiirtatja az "integrátorokkal"!