HTML

Hetényi Kör

2012. június 6-án megalakult a Hetényi István (1926-2008) ne­vét viselő szakmai-baráti kör, melynek tagjai a volt pénzügy­miniszter egykori munkatársai és tisztelői. A Hetényi Kör adó­szakértőkből és közgazdászok­ból áll, célja a magyar adó­rendszert érintő javaslatok ki­dolgozása és nyilvános szak­mai vitája.

Moderálási alapelvek

Mielőtt hozzászól, kérjük olvassa el moderálási alapelveinket.

Portfolio.hu


Feliratkozás

Katona Tamás: Helyzetkép 2013. május-június 1. rész

2013.08.25.

Gazdasági növekedés

 

Az év első feléből eddig megismert adatok némileg hűtötték az optimizmust az idei növekedési kilátásokról. A Nemzetközi Valutaalap júliusban – a szokásoknak megfelelően – frissítette idei prognózisát. Az előrejelzés érdemben nem változott ugyan az áprilisihoz képest, de az IMF szakértői széles körben úgy ítélték meg, hogy megvalósulnak vagy bekövetkezhetnek a korábban lefelé mutató kockázatnak értékelt körülmények, így több ország esetében – ha csak néhány tizedponttal is – negatív irányban módosították a prognózisokat. A világgazdaság egészének növekedésére vonatkozó prognózis erre az évre 3,1%-os GDP bővüléssel számol az áprilisi 3,3% helyett, míg a jövő évre 3,8%-os dinamikával kalkulálnak a tavaszi 4%-kal szemben. A Valutaalap projekciója ezúttal a fejlett országok gazdasági növekedésének kilátásait ez évre egy, míg a jövő évre két tizedponttal csökkentette, a fejlődő országok hasonló prognózisát pedig mindkét évre 3 tizedponttal, tehát valamivel nagyobb mértékben rontotta.

Az Egyesült Államok gazdasági növekedési esélyét 2-2 tizedponttal csökkentve ez évre 1,7%-os, míg jövőre dinamikus, 2,7%-os GDP bővüléssel számol a prognózis. Kanadában ez évre ugyancsak 1,7%-os, míg 2014-ben 2,2%-os növekedést tartanak a legvalószínűbbnek; ezzel 2 tizedponttal emelték az idei, és ugyanennyivel csökkentették a jövő évi prognózist. Japán esetében jelentősen, 0,5 százalékponttal megemelték az idei, ugyanakkor 0,3 százalékponttal csökkentették a jövő évi prognózist; azaz kedvezőnek ítélik a szigetország ez évi gazdasági növekedését, amely így eléri a fejlett gazdaságok esetében manapság számottevőnek minősülő 2%-ot. Jövőre azonban a folyamatok változására számítanak a szakértők, így a következő évben jelentős lassulással, és mindössze 1,2%-os GDP növekedéssel számolnak.

A fejlett országok gazdasági növekedését egyértelműen az eurózóna húzza vissza. Az Európai Unió legnagyobb potenciállal rendelkező gazdasága, Németország ez évben várhatóan mindössze 0,3%-kal bővül, ez éppen a fele a tavaszi prognózis idején várt értéknek. Jövő évre 1,3%-os, azaz már érzékelhető növekedést vetítenek előre, noha ez is némileg, 1 tizedponttal kisebb az áprilisban feltételezettnél. Az eurózóna további három legnagyobb gazdasága egyértelműen recesszióban marad ebben az évben: Franciaországban 0,2%-os GDP csökkenést várnak az idei évre, és 0,8%-os növekedést a következő évre. A két komoly válsággal küzdő dél-európai országban jelentős visszaesés várható: a spanyol GDP ez évben 1,6%-kal csökkenhet, míg a jövő évben várhatóan ezen a szinten stagnál, míg az olasz bruttó hazai termék idén feltehetően 1,8%-kal esik vissza, a következő évben 0,7%-kal már bővülhet. Az eurózóna egésze így ebben az évben még recesszióban marad: a gazdaság érzékelhető mértékben, 0,6%-kal szűkül, a következő évben ugyanakkor 0,9%-os bővülést jelez a prognózis. Igaz, ez egyben azt is jelenti, hogy – mint már két éve – a várakozások most is a következő évre valószínűsítik a növekedést. Az Európai Unió eurózónán kívüli országainak többségében ugyanakkor várhatóan bővül a gazdaság. Nagy-Britanniában ez évben 0,9%-kal, jövőre 1,5%-kal emelkedhet a bruttó hazai termék, a kelet-közép-európai országokban az idei 2,2%-os növekedést követően 2014-ben már jelentős, 2,8%-os bővülést valószínűsítenek; az IMF prognózisa ez utóbbi adatokat illetően nem változott az áprilisi projekcióhoz képest. Az Európai Unió egészére ez évben stagnálást, pontosabban 0,1%-os GDP csökkenést, míg a jövő évre 1,2%-os növekedést várnak a szakértők /mindkét érték 1 tizedponttal kisebb az áprilisban feltételezettnél/.

A fejlődő országok gazdasága várhatóan ez évben is dinamikusan, 5%-kal, a következő évben ennél is gyorsabban, 5,4%-kal bővülhet. Az elemzők körében hosszabb ideje az az egyik nagy kérdés, lassul-e a kínai gazdaság bővülésének irama. Az IMF prognózisa szerint ez évben – a múlt évivel megegyezően – 7,8%-kal, míg jövőre 7,7%-kal nőhet Kínában a bruttó hazai termék, tehát érdemi lassulás nem következik be másfél éves időhorizonton /igaz ez hosszabb távon minden bizonnyal megvalósul, a kínai nemzetgazdaság szerkezeti gondjai ezt szükségszerűen előidézik/.  A másik, milliárdos népességű ország, India gazdasága gyorsuló ütemben fejlődik: a múlt évi 3,2%-os GDP növekedést követően ez évben 5,6%, 2014-ben várhatóan 6,3% lesz a bővülés mértéke. Mexikóban ez évben 2,9%-kal, jövőre 3,2%-kal, Brazíliában idén 2,5%-kal, a következő évben 3,2%-kal nőhet a bruttó hazai termék. Oroszországban az idei évben 2,5%-kal, a következőben 3,3%-kal, míg Dél-Afrikában ez évben 2%-kal, jövőre 2,9%-kal emelkedhet a GDP. Azaz ezek a fejlődő gazdaságok e prognózis szerint növekvő dinamikára számíthatnak.

Az Európai Unió gazdaságának stagnálását, illetve az eurózóna recesszióját gyakorlatilag a tagországok többségét – különösen az eurózóna tagjait – érintő államháztartási problémák, valamint a magas, néhol rendkívül magas államadósság kezelésének nehézségei is okozzák. Ezen belül a mediterrán országokban olyan spirálba került vagy kerülhet az államadósság, amelyből csak komoly társadalmi konfliktusok árán lehet kikerülni. Az Eurostat nemrégiben tette közzé a bruttó államadósság alakulására vonatkozó legfrissebb adatokat, amelyek azt tükrözik, hogy az államháztartási reformok véghezvitele rendkívül lassú, az gyakorlatilag csak néhány országban valósult meg eddig. Az idei első negyedév végén az Európai Unió országainak együttes bruttó államadóssága 11 112 milliárd eurót tett ki, amellyel elérte a bruttó hazai termék 85,9%-át. Ez a GDP arányos adósság egy évvel korábban 83,3%, míg a múlt év végén 85,2% volt. Az eurózóna adóssága ennél lényegesen magasabb: a 8 750 milliárd eurót kitevő március végi állomány a GDP 92,2%-át tette ki, azaz egy év alatt 4 százalékponttal, míg az előző év végéhez képest 1,6 százalékponttal nőtt.

Az Európai Unió 14 tagországában az államadósság március végén meghaladta a GDP 60%-át, azaz a maastrichti kritérium felett volt. Egyúttal ezekben az országokban az államadósság a bruttó hazai termék 70%-át is meghaladta. Ezek az országok Nagy-Britannia és Magyarország kivételével valamennyien az eurózónához tartoznak. Így az eurózónának csupán öt tagországa, három újonnan csatlakozott ország: Szlovákia, Szlovénia és Észtország, valamint Finnország és Luxemburg felel meg ennek a maastrichti kritériumnak. Más metszetben a kelet-közép-európai tagországok közül egyedül Magyarország adóssága haladta meg az első negyedév végén a bruttó hazai termék 60%-át. Az eladósodottság mértéke differenciált: 11 tagországban meghaladta a GDP 80%-át, 6 országban a GDP 90%-át, 5 tagországban az éves GDP értékét, ezen belül 4 tagországban a GDP 125%-át is. A különösen kritikus helyzetben lévő országok közül is kiemelkedik Görögország, ahol a bruttó államadósság elérte a GDP 160,5%-át; Olaszországban az adósság a bruttó hazai termék 130,3%-a, Portugáliában 127,2%-a; ezek az országok mély gazdasági válsággal, tartós recesszióval küzdenek. A mutatói csak valamivel jobbak, de a helyzete e dél-európai országoktól eltérő Írországnak, ahol a GDP arányos államadósság az első negyedév végén 125,1%, valamint Belgiumnak, ahol pedig 104,8% volt.

A gazdasági növekedés lehetőségének fontos eleme az államadósság kezelhető szintje, de nem lehet kizárólagosnak tekinteni ezt a mutatót. Az Amerikai Egyesült Államok bruttó adóssága meghaladja az éves GDP szintjét, annak 106,5%-a volt a múlt év végén, míg Kanadáé 85,6% volt, sőt Japáné 237,9%. E tekintetben fontos a nettó államadósság szintje is, az államoknak is vannak kinnlevőségei, és természetesen tartalékai; a fejlett országok többségében ezek a tartalékok jelentősek. Kanada nettó adóssága a múlt év végén a bruttó hazai termék 51%-a volt, az Egyesült Államoké 87,9%-a, míg Japáné a GDP 134,3%-a. Az eurózóna bruttó államadóssága a bruttó hazai termék 92,9%-a volt, míg nettó adóssága 71,9%-a.

A jelenlegi kormány arra alapozza a gazdaságpolitikáját, hogy a magyar gazdaság növekedésének egyetlen korlátja a magas államadósság. Az adósságcsökkentés középpontba állítását ma már jelentős részben kommunikációs célok indokolják, mivel a 2010-ben megfogalmazott gazdaságpolitika látványos kudarcot vallott. Az egyik – legfontosabbnak minősített – ígéret a gyors gazdasági növekedés elérése volt. Az akkori nemzetgazdasági miniszter nevesítette is az éves 4-6%-os GDP bővülést, mint kívánatos és egyben elérhető bővülési ütemet. E tekintetben nyilvánvaló kudarcot vallott a kormány: nem csupán a változás dinamikájában, de az előjelében is tévedtek; recesszióba süllyedt a gazdaság, a kilábalásnak csak nyomai látszanak, és a 2014. évi gazdasági teljesítmény várhatóan nem haladja meg a 2010. évit, azaz ezt a 4 évet a fejlődés szempontjából elvesztegettük. Ebben az időszakban a térségünkhöz tartozó országok – ha különböző ütemben is – többnyire haladást értek el, így a lemaradásunk nem megakadályozható. Az Európai Unióhoz 2004 májusát követően csatlakozott tíz ország gazdasági fejlettségi rangsorában a korábbi harmadik helyről a hetedikre csúsztunk vissza, és nagy valószínűséggel a jövő évben már csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg.

A másik kinyilvánított cél a foglalkoztatás jelentős bővítése volt. Az egymillió új munkahely szakmai érvekkel természetesen nem volt alátámasztható még tíz év alatt sem, ez a cél még a demográfiai helyzettel is éles ellentmondásban volt, de a foglalkoztatás reális mértékű bővítése valós igény és lehetőség volt. Ebből sem valósult meg eddig szinte semmi. A kényszerfoglalkoztatás típusú közfoglalkoztatáson kívül a munkahelyek száma nem gyarapodott, sőt ha a külföldön dolgozó – ma már mintegy – negyedmillió munkavállalót is figyelembe vesszük, akkor e célnál is problémás az előjel, ma valójában kevesebben végeznek érdemi tevékenységet a nemzetgazdaságban, mint három évvel ezelőtt.

A harmadik ígéret az adók radikális csökkentése, és egyben az adóadminisztráció látványos egyszerűsítése volt /söralátéten elférő adóbevallással/. E cél elérésében az első lépéseket megtette a kormány az egykulcsos személyi jövedelemadóval és a társasági nyereségadó részleges csökkentésével, ezek azonban – mint a szakma számára nyilvánvaló volt – nem hozták meg a várt eredményt. A kormány hamar feladta az adócsökkentést, mint célkitűzést. Irreális mértékűre emelte a – már meglévő – bankadót, és három további ágazatra – a távközlésre, az energetikára és a kereskedelemre – is kiterjesztette az ágazati különadót. Később tovább emelte az energetikai cégek adóját, és újabb és újabb adónemeket vezetett be, teljesen elrugaszkodva az adózás közgazdasági alapjaitól, majd fokozatosan a józan ész diktálta követelményektől is / a chipsadótól a tranzakció illeték jelenlegi változatáig, vagy talán a hamarosan bevezetésre kerülő luxus-áfáig húzható ív mentén/. Az adózás mértékét statisztikailag az adó- és járulékcentralizációval lehet mérni. Ennek mértéke 2010-ben a bruttó hazai termék 37,5%-a volt, ez évben pedig már a GDP 39%-a, azaz az éves adótöbblet meghaladja a 450 milliárd forintot.

A három deklarált gazdaságpolitikai cél kudarca helyezte ennyire előtérbe az államadósság csökkentésének erőltetését szinte bármi áron. E tekintetben úgy tűnik, félig teljesült a kormányzati elképzelés: a kommunikáció szintjén a kormány győzelmek sorozatát érte el; miután megsarcolta a multinacionális bankokat, /és láthatóan ezt tervezi kiterjeszteni az eddig támogatott magyar multinacionális nagybankra is/, kikergette az országból a Nemzetközi Valutaalap minden rendű és rangú képviselőjét és tárgyalóját, majd visszafizette az IMF-nek a teljes adósságot, és ezzel úgymond visszanyertük a magyar gazdasági függetlenséget. A valóság azonban egészen más. Az államadósság szintje 2010 első negyedévének végén a GDP 82%-a volt, míg ez év március utolsó napján 82,2%-a. A jelenlegi adósságszint értékelésénél figyelembe kell venni azt is, hogy a kormány megsemmisítette a magánnyugdíjpénztári rendszert, és erőszakkal államosította az ott felhalmozott vagyont, amelynek egy részét az adósság csökkentésére fordította, jelentős részét felélte, amivel a GDP 9%-ával nőtt az állam nyugdíjfizetési kötelezettsége. Azaz, ha tetszik, pénzforgalmi szemléletben az államadósság csak szerény mértékben nőtt /tehát itt is előjel problémával szembesül a kormány/, de eredményszemléletben, a hosszabb távú kötelezettségeket is mérlegelve az adósság számottevően emelkedett. Közgazdaságilag nem is várható az államadósság érdemi csökkenése; a gazdaság lényegében nem bővül, hanem stagnál, – néhány merőben piacidegen intézkedés következtében – átmenetileg gyorsan csökkenő pályán van az infláció, és az államháztartás várható hiánya eléri a bruttó hazai termék 2,8-3%-át. Ezekből a paraméterekből növekvő GDP-arányos adósságállomány következik. Természetesen bizonyos lépésekkel a kép kozmetikázható. Csökkenteni lehet az év végi fordulónapra figyelemmel a tartalékok szintjét, korlátozni lehet a kincstári egységes számla állományát, kreatív könyveléssel el lehet tüntetni a költségvetési szervek tartozásállományának egy részét. Ezek azonban nem változtathatják meg azt a tényt, hogy az államadósság nem került csökkenő pályára, sőt a jelenlegi gazdaságpolitika folytatódása szükségszerűen az adósság növekedését vonja maga után. Ami az IMF hitel visszafizetését illeti: valójában nem beszélhetünk visszafizetésről, csupán adósságcseréről. Ugyanis nem csökkent az állam adósságállománya, s nem az államháztartás többletéből vagy az állami vagyon eladásából fizette vissza a kormány, hanem egyéb – piaci – hitelek felvételéből teremtette elő annak forrását. Ráadásul az adósságcsere közgazdasági érvekkel nem indokolható, mivel magasabb kamatozású kölcsönnel váltották ki a kedvezményes kamatozású hitelt; a kamatteher csaknem a duplája a korábbinak.

Az eddig folytatott unortodox gazdaságpolitika – a kinyilvánított célok megvalósítást illetően is – teljes kudarc. A konfrontatív, kiszámíthatatlan, rögtönzések tömegével operáló gazdaságirányítás szükségszerűen vezetett oda, hogy leállt a növekedés, menekül a működőtőke és egyre gyorsuló ütemben a szellemi tőke. Miközben egyre jobban elszigetelődünk az európai partnereinktől, nem érzékelhető a keleti nyitás eredménye, a miniszterelnök által vizionált keleti szél eddig többletforrásokat és gazdasági lehetőségeket nem teremtett, csak a homokot hozta felénk. Ha a hatalmi aspektusokat nézzük, akkor egészen más az eredményesség szintje. A kormány az elképzeléseinek megfelelően gyökeresen átalakította a gazdaság több pontján a tulajdonosi szerkezetet, és láthatóan ezen az úton kíván járni a továbbiakban is, sőt az eddiginél is drasztikusabb átalakításokra készül. Igen nagy gazdasági hatalmat koncentrált a Fidesz közvetlen köréhez tartozó érdekcsoport, és gyakorlatilag minden területen ennek az érdekhálónak a mentén diktálják a feltételeket.  A miniszterelnök a teljes hatalmi szerkezet felett közvetlen irányítást gyakorolva bármilyen célját képes elérni, a realitásokkal is dacolva végigvinni. Ennek sajnálatos következménye a társadalom háromfelé szakadása, milliók anyagi ellehetetlenülése, a társadalmi feszültségek éleződése. A kormány vállaltan szembemegy az európai progresszióval, a hatalmának megtartása érdekében kockára teszi az ország jövőjét. Ilyen feltételek mellett nincs esély a gazdasági kilábalásra, érdemi növekedésre. Ez évben a tavalyi jelentős recesszióhoz képest stagnáláshoz közeli helyzet várható: a rendkívül alacsony bázishoz képest nő a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménye, míg más ágazatokban nem várható előrelépés; ami a jövőt illetően igen kedvezőtlen, a tavalyi 9%-os zuhanás után még tovább csökken ez évben is a beruházási teljesítmény. Összességében a bázishatások eredőjeként – a mezőgazdasági kibocsátástól függően – legfeljebb néhány tizedponttal bővülhet a gazdaság.     

 

  Foglalkoztatottság, keresetek

 A kormányzat az unortodox gazdaságpolitika sikerágazataként mutatja be a foglalkoztatási helyzetet. Ugyanakkor ezt a kedvező változást a statisztikai adatok nem támasztják alá. A második negyedévben 55 ezerrel több foglalkoztatott volt, mint egy évvel korábban; ugyanakkor a negyedév középső hónapjában a közmunkások száma 45 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit. Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 12 hónapban több tízezerrel nőtt a külföldön munkát vállalók száma, akkor a közmunkán kívüli hazai foglalkoztatás keretei szükségszerűen szűkültek. Erre utal az alkalmazottak számának két éve folyamatosan megfigyelhető csökkenése is. Az idei évben az infláció – átmenetileg érvényesülő – mesterséges leszorítása következtében a reálkeresetek emelkedtek, ez azonban nem érte el a múlt évi reálkereset csökkenés mértékét.

A KSH mintavételes lakossági adatfelvétele szerint a második negyedévben a foglalkoztatottak száma 3 931 ezer fő volt, 55 ezer fővel, 1,4%-kal több, mint a múlt év azonos időszakában. A negyedév középső hónapjában a közfoglalkoztatottak száma 45 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit. A 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 58,3% volt, 1,1 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. Jelentős – és némileg növekvő – különbség van a foglalkoztatásban az iskolai végzettség szintje szerint. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatási rátája a második negyedévben mindössze 27,1% volt, csupán 0,5 százalékponttal – hibahatáron belül – nagyobb az egy évvel korábbinál. Az érettségi nélküli középfokú végzettséggel – többnyire szakmunkás bizonyítvánnyal – rendelkezők foglalkoztatási aránya 66,4% volt, 1,4 százalékponttal magasabb az egy évvel azelőttinél. Az érettségizettek rátája ugyanebben az időszakban 61,6% volt, amely 1 százalékponttal haladta meg a bázisidőszakit. A felsőfokú végzettségűek foglalkoztatási aránya az átlagosnál lényegesen magasabb, 78,5% volt, 0,2 százalékponttal – hibahatáron belül – kisebb az egy évvel korábbinál. Jelentős különbséget regisztrált az adatfelvétel az egyes régiók foglalkoztatottságában. Míg egy évvel korábban a legmagasabb foglalkoztatottsági rátát Nyugat-Dunántúlon mérték 62%-kal, addig ezúttal a közép-magyarországi régióban volt a legmagasabb a foglalkoztatási arány, 62,8%. Az előbbi régióban ugyanis 0,6 százalékponttal – a hibahatárt el nem érően – csökkent, az utóbbiban pedig 1 százalékponttal nőtt a ráta értéke. A legnagyobb éves növekményt, 3,4 százalékpontot Dél-Dunántúlon rögzítette a statisztika, igaz, a térség foglalkoztatási rátája így is az országos átlag alatti értéket, 56%-ot jelentett. A közmunkaprogramnak köszönhetően érzékelhetően, 1,6 százalékponttal nőtt Észak-Magyarországon is a foglalkoztatási arány, amely így átlépte az 50%-ot, de az 51,2%-os érték még így is a legalacsonyabb az országban.   

Az aktív munkanélküliek száma a második negyedévben 449 ezer fő volt, 23 ezer fővel, 4,8%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. A passzív munkanélküliek száma – az utolsó ismert adat szerint – az első negyedévben 152 ezer fő volt. A munkanélküliségi ráta az április és június közötti trimeszterben 10,3% volt, 0,6 százalékponttal kisebb, mint az előző év azonos időszakában.  Továbbra is aggasztó az ifjúsági munkanélküliség helyzete. A második negyedévben mért érték ugyan 0,9 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, a 27%-os szint ugyanakkor így is rendkívül magas. A legjobb munkavállalási korúnak tekintett 25-54 évesek munkanélküliségi rátája is csökkent az egy évvel korábbi 10%-ról 9,3%-ra, de ebben a korosztályban ez a ráta is magasnak minősíthető. Nagyon magas a tartós munkanélküliség: az álláskeresők csaknem fele, 49,1%-a legalább egy éve nem talált munkalehetőséget. Az álláskeresés átlagos időtartama közel másfél év, 17,3 hónap volt. A legfeljebb 8 általánossal rendelkezők körében a munkanélküliségi ráta a második negyedévben 23,8%, a szakiskolai vagy szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők körében 11,6% volt. Az érettségizettek munkanélküliségi aránya 8,5%, míg a diplomásoké 4,2% volt a jelzett trimeszterben.                                                                                                                     

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma június végén 497 ezer fő volt, 27 400 fővel, 5,2%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottságban nem ígér kedvező változást, hogy a munkáltatók júniusban mindössze 39 ezer új álláshelyet jelentettek be, amelyek többsége, 59,5%-a támogatott álláshely volt, azaz a közmunkán kívül alig kínálnak elhelyezkedési lehetőséget. Aggasztó jelenség a pályakezdők magas – és növekvő – száma az álláskeresők körében. Június hónapban 60 700 első munkahelyét reménytelenül kereső fiatal szerepelt a nyilvántartásban, 10,7%-kal több, mint az előző év hatodik hónapjában. A pályakezdők több mint egyharmadának, 36,3%-ának általános iskolai végzettsége volt; egyötödük, 20,7%-uk szakiskolát, szakmunkásképzőt végzett, míg 37,1% érettségivel, 5,9% felsőfokú végzettséggel keresett munkát.

A nyilvántartásban szereplő munkanélküliek csupán egytizede, 10,1%-a kapott júniusban álláskeresési támogatást. A lényegesen kisebb összegű szociális ellátásban a regisztrált munkanélküliek alig több mint egyharmada, 35,7%-a részesült, míg – az Európai Unióban egyedülállóan – a munkanélküliek több mint fele, 54,2%-a teljesen ellátatlanul maradt.

Változatlanul jelentős területi különbségek terhelik az egyébként is sok nehézséggel küzdő foglalkoztatási rendszert. Két kritikus helyzetű régióban a regisztrált munkanélküliek aránya júniusban meghaladta az országos átlag másfélszeresét: Észak-Magyarországon 18,2%, míg Észak-Alföldön 17,9% volt a ráta. A munkanélküliségi arány 5 megyében meghaladta a 15%-ot, két megyében a 20%-ot. Az adatok azt mutatják, hogy a munkanélküliek számát nem a tényleges munkaerőpiac, hanem a közmunka programok mozgatják. Azokban a térségekben csökkent a munkanélküliség, ahol a közmunkások foglalkoztatása koncentrálódik, míg az egyébként kedvezőbb foglalkoztatottsággal rendelkező megyékben nőtt, néhányban jelentősen emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma. Így az egyébként alacsony munkanélküliségű Nyugat-Dunántúlon jelentősen, 8,9%-kal nőtt az álláskeresők száma; ezen belül Vas megyében 12,3%-kal, Zala megyében pedig 11,2%-kal. Az előbbi változás következtében a közép-magyarországi régióban némileg, 0,3%-kal nőtt, míg a közép-dunántúliban szintén kis mértékben, 1,1%-kal csökkent a munkanélküliek száma. A közmunkák jelentős növekedésének hatására ugyanakkor a Dél-Alföldön 5%-kal, Észak-Alföldön 6,4%-kal, Dél-Dunántúlon 10,4%-kal, míg Észak-Magyarországon 11,2%-kal csökkent a regisztrált munkanélküliek száma.

A legkritikusabb helyzetben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt, ahol június hónapban 21%-os volt a munkanélküliségi ráta, noha csökkent a munkanélküliek, legalábbis a regisztrációban szerepeltetett álláskeresők száma. A júniusi – rendkívül magas – létszám 50 900 fő volt, 6,2%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. Hasonlóan magas, 20,7%-os volt a munkanélküliségi ráta Nógrád megyében; a regisztrált álláskeresők száma 17 100 fő volt, 5,6%-kal kevesebb, mint a tavalyi első félév utolsó hónapjában. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csökkent a legnagyobb mértékben, 15,2%-kal a regisztrált munkanélküliek száma 54 400 főre. Ez azonban szinte kizárólag a közmunkáknak köszönhető, a munkanélküliségi ráta a megyében így is 19,2% volt. Hajdú-Bihar megyében a regisztrált munkanélküliek létszámának érzékelhető, 5,9%-os csökkenése ellenére 17,6%-os munkanélküliségi rátát mértek júniusban; Somogy megyében is igen magas, 15,1% volt a munkanélküliségi arány, noha a nyilvántartott álláskeresők létszáma itt is jelentősen 10,1%-kal csökkent.     

Május hónapban 149 700 főt alkalmaztak közfoglalkoztatás keretében, egynegyedével, 25,1%-kal többet, mint egy évvel korábban. Az első öt hónap átlagában 88 400 fő dolgozott közfoglalkoztatás keretében, 7,3%-kal több, mint a múlt év azonos időszakában. A közfoglalkoztatottak négyötöde, 81,9%-a teljes munkaidőben dolgozott, átlagosan 78 100 forintos bruttó keresettel. Ez a fizetés a jogszabályban előírt minimálbérnek nem egészen négyötöde, 78,8%-a.

Az intézményi munkaügyi statisztika adatai szerint az év első öt hónapjában a legalább ötfős vállalkozásoknál, a költségvetési szerveknél és a jelentősebb nonprofit szervezeteknél – a közfoglalkoztatottakat is beleszámítva – 2 637 ezer fő állt alkalmazásban, 13 ezer fővel, 0,5%-kal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, és 30 ezer fővel, 4,5%-kal kevesebb, mint két évvel korábban. A versenyszférában egy év alatt 0,6%-kal, két év alatt 2,1%-kal csökkent a foglalkoztatottak száma. A költségvetési intézményeknél az év első öt hónapjában – közfoglalkoztatottak nélkül – 662 ezer főt alkalmaztak, gyakorlatilag ugyanannyit, 0,2%-kal kevesebbet az egy évvel, és 2,5%-kal kevesebbet a két évvel azelőttinél. A közszféra létszámhelyzetét ellentétes hatások alakítják. Az igazgatásban és a védelemben, gyakorlatilag a bürokráciában – minden kormányzati ígérettel ellentétben – folyamatosan nő a kormánytisztviselők létszáma, míg a közszolgáltatásokban egyre kevesebben dolgoznak.  A közigazgatásban egy év alatt 2,1%-kal, két év alatt 2,6%-kal nőtt a létszám. A pedagógusok száma ugyanakkor az elmúlt év azonos időszakához képest jelentősen, 5,8%-kal, a két évvel korábbihoz képest drasztikusan, 9,5%-kal csökkent. Az egészségügyi és szociális ágazatban a közalkalmazottak száma az egy évvel korábbihoz képest 5,5%-kal, a két évvel korábbihoz viszonyítva 2%-kal emelkedett, aminek az az oka, hogy az egészségügyi intézmények államosításával a közszférába kerültek a korábban nonprofit formában működő szolgáltatók alkalmazottai, azaz az ágazat tényleges létszáma nem nőtt a változással.

A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az év első öt hónapjában 227 800 forint volt, 3,3%-kal több, mint a megelőző év azonos időszakában. A versenyszférában 239 500 forint volt az átlagkereset, 3,4%-kal több, mint egy évvel korábban. A költségvetési intézményeknél – a közfoglalkoztatottak bérét figyelmen kívül hagyva – a keresetek 3,6%-kal emelkedtek. A közszférában a teljes munkaidőben dolgozók bizonyos hányada a nettó keresetének csökkenése miatt átlagosan 10 600 forint – a keresetbe nem tartozó – kompenzációt kapott a kedvezőtlen adó- és járulékváltozások részbeni ellentételezésére.

A nemzetgazdaságban a nettó átlagkereset az első öt hónapban 149 200 forint volt, 4,6%-kal több az egy évvel korábbinál. Ebben az időszakban a fogyasztói árak 2,4%-kal emelkedtek, így a reálkereset 2,1%-kal nőtt a múlt év azonos időszakához képest, de 1,6%-kal csökkent a két évvel korábbihoz viszonyítva. A vállalkozások fizikai dolgozóinak nettó átlagkeresete 107 100 forint volt, 4%-kal több, mint a bázisidőszakban. A versenyszférában a szellemi dolgozók nettó keresete 234 700 forint volt, 5,6%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A költségvetési intézményekben foglalkoztatottak nettó átlagkeresete – a közfoglalkoztatottak bérének figyelmen kívül hagyásával – az első öt hónapban 141 500 forint volt, 4,6%-kal több, mint egy évvel korábban. A közigazgatás és a védelem dolgozóinak nettó keresete 4,1%-kal emelkedett, tehát a reálkeresetük 1,7%-kal nőtt. Az oktatásban 3,5%-kal nőtt a nominális kereset, így a reálkereset 1,1%-kal emelkedett, míg az egészségügyben a nettó keresetek 8,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbit, azaz a reálkeresetek – a statisztikai kimutatás szerint – 5,8%-kal nőttek. Ez utóbbinak az az oka, hogy a múlt évben az egészségügyben a béremelést júliusban visszamenőleges hatállyal hajtották végre, amelyet nem követett a statisztikai számbavétel, így az első félévi mutatók torzítanak. A reálkeresetek a közszféra egyetlen területén sem érték el a két évvel korábbi szintjüket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetenyi-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr465488239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.