"Az Orbán–rendszer utáni kormánynak ...nincs is módja miből kiengedni, többet költeni és még mindig elvégzendő a feladat: hozzáigazítani a kiadásokat a bevételekhez."
Mi történjen az Orbán-rendszer után?
A Hetényi kör egy évvel ezelőtt (2012. június 6-án) azért jött létre, hogy ellenszert találjon stagnálásra, amit a 2010-es kormányváltás utáni adópolitikai intézkedések, a kiszámíthatóságot leromboló jogbizonytalanság és kapkodó gazdaságpolitika okozott. Egy éve azt hittük, hogy elegendő az államháztartás bevételi oldalára koncentráló néhány, a növekedés tényezőinek (fogyasztás és beruházás) kedvezőbb feltételeket biztosító tűzoltó jellegű javaslat összeállítása – akkori szóhasználatunkkal: a félfordulat. Tévedtünk.
Ma már jól látszik, hogy 2011-ben nem kisiklás történt, ami bekövetkezett – az esetlegességek ellenére – maga az Orbán-rendszer. A tényleges intézkedések azt mutatják, hogy az Orbán-rendszer saját, közvetlen politikai céljai érdekében feláldozza a növekedést, feléli a polgárok megtakarításait.
Ma már jól látszik - bár szavakban mást mond -, hogy az Orbán- rendszer elveszi, amit talál, hogy odaadhassa azt rokonainak, barátainak és üzletfeleinek.
Nem javultak, hanem romlottak Magyarország felzárkózási esélyei. Az állam rátelepedése a gazdaságra, a túladóztatás nem kisebb, hanem nagyobb lett.
A kormány hiába vont el pénzt az oktatásból, az egészségügyből, a szociális rendszerből, ennek ellenére az állam újraelosztó, bénító szerepe nem kisebb, hanem nagyobb lett.
A kormány hiába élte fel a magánnyugdíj –megtakarításokat, az adósságráta ugyanakkora maradt, csak elfogyott a pénz, az adósság kinövésének esélye nem nagyobb, hanem kisebb lett. Magyarország leszakadt a többi kelet-európai ország csoportjától, versenyképessége súlyosan visszaesett. Az éppen leküzdött „túlzott hiány” majd újra visszanő, a növekedés, a bővebben áramló bevételek hiányában.
Az Orbán-rendszer nem a szegénység, hanem a szegények ellen kezdett csatát, nem a felzárkózásért, hanem a bezárkózásért indult küzdelembe, az állami gyámkodást nem megszüntetni akarta, hanem maga akarta a kezébe venni a gyám, a legnagyobb közös osztó szerepét.
Nem elég a félfordulat, új gazdaságpolitikára van szükség. Az új gazdaságpolitika középpontjában: magasabb termelékenység, jobb teljesítőképesség, a piacon elismertethető valós teljesítmények állnak. Ennek a gazdaságpolitikának három fontos eleme van:
- a jogállamiság helyreállítása és azoknak az intézményi és szervezeti változásoknak a végrehajtása, amelyek az önkény helyett a kiszámíthatóságot, a termelők fölénye helyett a fogyasztókat szolgálják;
- a biztonságosan beszedhető, a piaci szereplők számára egyöntetű és ezért elfogadható közös teherviselést megalapozó adó- és bevételi rendszerre és a biztonságosan beszedhető bevételekhez igazított államháztartási kiadások rendszerének a kialakítására, az ezeknek az elemeknek összehangolt megteremtését szolgáló egyszeri stabilizációs műtétre, de később is szigorú, egyensúlyőrző, takarékos fiskális politikára van szükség
- a rendszerváltás óta halogatott szerkezeti átalakítások, magatartásformáló, közös meggyőződésen alapuló reformok, amelyek az élet minden területén az egyéni felelősséggel kapcsolják össze a nagyobb szabadságot.
Olyan átfogó beavatkozás elemeinek a kidolgozására teszek javaslatot, amit a rendszerváltást közvetlenül megelőzően 1989-ben Kornai János javasolt (tőle származik a stabilizációs műtét kifejezés is), vagy amit Bokros Lajos szokott hangsúlyozni (ti. a reformok kritikus tömege). Arra is számítok, hogy a javaslatok vitája, azok közös álláspontként való megfogalmazása, annak nyilvános elismertetése, hogy van más választás képes már a kezdetektől is szolgálni a hitelesség és a bizalom helyreállítását. Hitelesség és bizalom nélkül a legszakszerűbb javaslatok, a legprofesszionálisabb gazdaságpolitika sem kecsegtet a hanyatlás megállításának a reményével.
Kiindulópontok
Ha hazánk közel félévszázados közelmúltját, az első piaci irányú kezdeményezésektől (1965-68) követjük, akkor azt találjuk, hogy - az 1996 és 2001 közötti időszakot leszámítva - a mindössze 2-3 éves növekedési szakaszokat hosszabb 5-6 éves hanyatlás követte. Amikor a gazdaság megélénkülését és annak a foglalkoztatásra, a jövedelmek emelkedésére és jólét növekedésére gyakorolt kedvező hatását tapasztalhattuk az mindig akkor következett be, amikor a jogbiztonság helyzete javult, amikor a gazdasági intézmények lehetőséget adtak arra, hogy az egyének és a vállalkozások hosszabb időre tervezzenek, maguk használhassák fel a saját erőfeszítéseikkel elért többletjövedelmet, és nem akarta azt az állam helyettük elkölteni.
Akkor volt növekedés, amikor a gazdaságpolitika nem rugaszkodott el túlságosan attól, ameddig a gazdasági teljesítőképesség takarója ért. Amikor az ország lakossága számára felcsillant a remény, hogy közelebb kerülhetünk azokhoz az életkörülményekhez, amelyeket a kapitalizmus és a parlamenti demokrácia viszonyai között fejlődő szerencsésebb országok polgárai mondhatnak magukénak, ez mindig három fontos követelmény teljesülésétől függött, amiből kettőnek a teljesülése tőlünk függ: az átlátható, piaci intézményrendszer működésén és a realitásokkal számoló, professzionális gazdaságpolitikán.
A harmadik feltétel is fontos, mert kicsi, kedvezőtlen adottságokkal rendelkező, nyitott gazdaságú országunk csak akkor növekedhet, fejlődhet, ha a külső környezet kedvező és azt az ország kormánya engedi érvényesülni (ld. megállítjuk az ország határainál…..). Tömören, képletben:
dinamikusan fejlődő kapitalizmus = piacbarát, átlátható intézmények + egyensúlyőrző gazdaságpolitika + kedvező nemzetközi légkör, kedvező külső konjunktúra.
Jól lehet a két tőlünk függő követelmény teljesítése terén a 2010-től fokozatosan kiépülő maffiaállam (Magyar Bálint) szavakban és az egyszeri könyvelő logikája szerint látszólag egyensúlyőrző gazdaságpolitikát folytat, ugyanakkor nincs növekedés, nincs fejlődés. A győzelmi jelentésekben szereplő túlzott deficit eljárás várható megszüntetése ellenére az egyensúly is törékeny. Nem a gazdasági növekedés révén bővülő bevételekből futja a hiány mérséklésére, hanem az egyre rosszabbul teljesítő gazdaság szereplői viselnek egyre magasabb terheket, miközben az állami kiadások arányai nem csökkentek.
Szavakban persze helyes, hogy a mai fogyasztás terheit ne terheljük át a következő generációra, csökkentsük a hiányt és az adósság szintjét, de ehhez nem nagyobb adóteher, hanem kisebb állami újraelosztás lenne szükséges. Szavakban jó irány, ha a társadalom minden tagjának meg kell fizetnie az állam által, a közkiadásokból finanszírozott szolgáltatások adóárát. Más volt a szó és más a tett.
Az Orbán-rendszer nem csökkentette, hanem növelte a bajt, szükségtelenül megnövelte a talpon maradáshoz szükséges áldozatot. A gazdaságpolitikai kiigazítás mindig áldozatot jelent, de a kiigazítás három okból lett 2011-től ennyire durva.
Az első, mert az adórendszer éppen a gazdagabbakhoz csoportosított át jövedelmet, ahelyett, hogy az állam finanszírozási kockázatát enyhítette volna: nem befoltozta, hanem növelte a betömésre váró lukakat.
A második, hogy fenntartotta közkiadásokból finanszírozott szolgáltatásoknál a „perverz újraelosztást” (Ferge Zsuzsa), azok jutnak hozzá először és elsősorban az ingyenes jobb minőségű gyógyításhoz, felsőoktatási helyekhez, a támogatott pihenéshez, akik tehetősebbek.
A harmadik, hogy a kiigazítás a jövedelmet nem csoportosította át a beruházások érdekében a fogyasztástól a vállalkozásokhoz, hanem éppen a vállalkozásokat csapolta meg, amivel megerősítette az ördögi kört. A folyamatos megcsapolás és korlátozás miattegyre alacsonyabb a vállalkozások teljesítőképessége, egyre alacsonyabb jövedelmet termelnek, az egyre alacsonyabb jövedelemből egyre kisebb lesz az állami bevétel, ezért egyre nagyobb lesz az adóráta, ami miatt tovább csökken a teljesítőképesség. Folytatódik a mélyrepülés.
Méltányolható, ha módosul a munkából származó átlagos jövedelem és az ezt a jövedelmet pótló, vagy helyettesítő állami transzfer nagysága közötti arány: az is helyes, ha nem csak arányos a rendelkezésre álló bevételekkel, de nem is ösztönöz a munkapiactól való távolmaradásra. Az azonban, hogy ésszerűsítés helyett „bűnbak-kijelölés” (cigányoktól, legszegényebbektől megvont segély) folyik, hogy a nők egyenjogúsítását a mielőbbi járadékvadászatra való ösztönzéssel (nők kedvezményes nyugdíja) gondolja a kormány megoldani, és nem valamennyi érintett esetében történt kísérlet a „takarékoskodásra” éppen a kiközösítés és nem az új társadalmi egyensúlyok közös kiépítését szolgálja.
Miközben a közoktatásból, a felsőoktatásból, az egészségügyi ellátásból, a szociális rendszerből, a nyugdíjrendszerből kivont súlyos milliárdok, a„nem megszorítások” nehezen kezelhető hiányokat okoztak, nem változtatták meg ezeknek a rendszereknek egyszerre pazarló és egyszerre nyomorult jellegét.
Azért nem tudnak hazánkban a növekedés, a felzárkózás, a jólét megteremtése irányába vivő folyamatok lábra kapni, mert hazánk bezárkózott, a kormány nem akar esélyt adni a világnak, hogy befektetéseivel, tudás- és technológia transzferével, világos üzeneteivel, tapasztalataival kirángathassa a kátyúból Magyarország szekerét.
Az önellátás, az importhelyettesítés felé elindult gazdaságba a külső konjunktúra legkisebb szellője sem képes a frissességet, a fiatalok dinamizmusát behozni. A fiatalok, a vállalkozásra képesek is inkább menekülnek. A növekedés lehetőségét azonban nem csak a bezárkózás, az önellátási törekvések zárják el. A növekedés másik akadálya, hogy a piac-és versenybarát üzleti, intézményi környezet, a kiszámíthatóságot hordozó jogállam helyén a martalóc állam vert tanyát.
Az Orbán-rendszerben a „törvény első szolgája”: a miniszterelnök biztatja a polgármestert, hogy a magántulajdont ne tartsa tiszteletben.(ld. Balettintézet megszerzésének a kezdeményezése, vagy az energiaszolgáltatók jogerős pernyertessége ellenére folyamatos elüldözésük) A magántulajdon biztonsága nélkül nincs bizalom, nem lehet hitelesség. Jól tudjuk, hogy a bizalom, vagy annak hiánya megsokszorozódik, maga is épp olyan multiplikátor, mint a Keynestől ismert fogyasztási határhajlandóságon alapuló kiadási, vagy beruházási multiplikátorok.
Éppen ezért nem a városi, budapesti értelmiségi széplélek mimóza természete miatt, nem a szabadság lehetőségének a helyreállítása végett kell az intézmények kiszámíthatóságát biztosító jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét megteremteni, vagy azért mert azt Brüsszel, a Tavares-jelentés, a Velencei Bizottság, a jogvédők követelik, hanem azért, mert ha nincs kiszámíthatóság, akkor nincs gazdasági növekedés: ahogy Bokros Lajos újabban fogalmaz: „szabadság nélkül nincs kenyér!”
Intézményépítés
A gazdaságpolitikai fordulatnak ezért a legeslegelső követelménye, hogy helyre kell állítani a szervezeteket és intézményeket, amelyek a vállalkozások, a háztartások, továbbá hitelezőink számára a hosszú távú tervezés, a kiszámíthatóság, az igazodási pont feltételeit jelentik.
Ezek:
A Pénzügyminisztérium, amely az államháztartás helyzetét közép- és hosszútávon az európai szemeszterben megkívánt időtávra (3-5 év) és az éven belüli változásokat tartalmazóan is megtervezi, hiteles és azonnali információkkal alátámasztja és a nyilvánosság, az üzleti közönség számára képviseli.
A Költségvetési Tanács és annak nemzetközileg elismert stábja, amelyik az államháztartás helyzetét befolyásoló intézkedések és törvények pénzügyi hatásait hitelesen elemzi, a jövőre nézve kivetíti és a nyilvánosság számára hitelesen bemutatja.
A kormánytól független, de azzal együttműködni képes Nemzeti Bank, amely képes gazdaság szereplőinek várakozásait nyilvánosságra hozott elemzéseken és az előre bejelentett célokon és intézkedéseken alapuló monetáris politikájával befolyásolni, hogy a pénzpiac és a pénzügyi szektor stabilitása, a nemzeti valuta értékállósága megőrizhető, végül a kis nyitott gazdaság számára elsőrendű fontosságú árfolyam kiszámíthatatlan ingadozása elkerülhető legyen.
A Gazdasági Versenyhivatal, amely a fogyasztók érdekében minden esetben képes és fel is tud lépni, hogy érvényesüljön a verseny, a versenytől várható hatékonyság, költségarányosság és az átláthatóság.
A társadalmi érdekegyeztetés fórumainak, elsősorban a háromoldalú: munkavállalói, munkáltatói és kormányoldal képviselőiből álló tripartit intézmények és azok működésének a helyreállítása.
A kormány négy éves gazdasági-pénzügyi programjának elkészítése és nyilvánosság elé tárása, ami alapját képezi az éves állami kötségvetéseknek és a konvergenciaprogramoknak.
Nyitó- és záró-leltár az ország pénzügyi, gazdasági és államháztartási helyzetéről a négyéves ciklusra és ciklusról.
Éven belüli, 3-5 éves középtávú és hosszú távú pénzügyi, állami bevételi és kiadási tervek készítése, az intézkedések közép- és hosszú távú következményeinek kivetítését tartalmazó számítások elkészítése és nyilvánosságra hozatala, amelyek az iránytű és a visszacsatolás szempontjából segítik az együttműködést a kormányzat, az üzleti szektor, a finanszírozók és az érdekképviseletek között.
A törvény erejénél fogva tilos mindenféle versenyt korlátozó állami beavatkozás, lett légyen az „dinnyekartell”, áterőltetett minimálbér emelés. Ennek a következményeként először a fogyasztók rövid- és hosszú- távú érdekei szenvednek kárt, később maguk a védettek is (minimálbéren levők, kistermelők) mert a termelés, vagy a forgalmazás költségei megdrágulnak, a termelők, vagy a munkavállalók elvesztik a piacukat.
A törvény erejénél fogva megszűnnek, jogellenesek a vállalkozások életét vegzáló kommandók, bér- és rezsi-kommandók, minden hadiállapotra utaló mozgósítás és központosítás.
A fenntartható és finanszírozható növekedés programja:
A magyar gazdaságpolitika már a rendszerváltást megelőzően is fordítva ült a lovon. Nem a mind versenyképesebbé váló gazdaság által biztonságosan megtermelt és biztonságosan tervezhető és beszedhető jövedelmekre és bevételekre alapította a társadalom minden tagjára kiterjedő európai életszínvonal elérésének esélyét, hanem éppen fordítva.
A kormányok közel félévszázada a Kádár-korszak koraszülött jóléti állama által diktált kiadásokhoz igyekeznek – akár a növekedés feltételeit romboló módon is- bevételeket szerezni, aminek a következményeként az ország újra- és újra növekvő államháztartási hiányt, majd ezeknek a hiányoknak a finanszírozásához felvett hitelek miatt egyre nagyobb és az egyre alacsonyabb ütemben bővülő GDP-hez mért arányban, egyre magasabb mértékű adósságot halmoz fel. Egyre kevésbé a gazdasági növekedés és a jólét feltételeinek a megalapozása, hanem a maga teremtette adósságcsapdából való szabadulás kötötte le az ország energiáit.
Ez a helyzet a rendszerváltást követően sem változott, sőt időnként még kiélezettebbé vált. Ebben a helyzetben nem számíthat arra a termelékenység emeléséből, a költségek csökkentéséből, a piacon elismertetett teljesítményéből nagyobb jövedelemre szert tett vállalkozó, hogy jövedelmét megtarthatja és szabadon felhasználhatja. Éppen fordítva, arra kell számítania, hogy azt az állam akarja helyette elkölteni, felhasználni, a politika dönt a tulajdonos helyett. Ha az állami újraelosztás dönt arról, hogy az erőfeszítések eredményeként létrejött jövedelmet mire szabad használni, akkor nem is lesznek ilyen jövedelmek. Sőt, a visszamenőleges adóintézkedés a tulajdon elorzását is jelenti. A folyamatos adóemelések miatt nincs biztonságban a piacon, teljesítménnyel szerzett jövedelem, de a visszamenőleges adóintézkedések és egyes tulajdonosi csoportok kárára kikényszerített vagyonelvétel (ld. magán-nyugdíj) miatt nincs biztonságban a teljesítménnyel, törvényesen szerzett tulajdon sem.
Zsugorodó tortát csak egyre igazságtalanabbul lehet elosztani. Az első feladat, hogy nem osztás igénye, hanem a rendelkezésre álló jövedelem dönt. A takaróhoz kell igazítani a nyújtózkodást.
A stabilizációs műtét: befagyasztott kiadások és növekedésbarát, tervezhető bevételek
A stabilizációs műtét (Kornai János) célja ennek a feje tetejére állított világnak, a politikai túlélés érdekében táplált megalapozhatatlan vágyálomversenynek a valóság talajára, fejéről a talpára állítása. A biztonságos és fenntartható növekedés érdekében a gazdaság szereplői javára kell módosítani a kialakult elosztáson, de úgy, hogy a növekvő és mind versenyképesebb kibocsátással szembeni kereslet se apadjon el.
Orbán országlása alatt – szavakban – helyesen hirdették meg a takarékosságot az állami működés minden területén, de a valóságban Orbán és hívei itták a bort, és másoktól a vizet is megvonták. Nem változott ezért a vállalkozások, a termelékenyebb eljárások alkalmazhatósága elől a szükséges forrásokat elvonó, pazarló állami újraelosztás mértéke.
Hogy több legyen a munka, arra van szükség, hogy aki megtermeli a jövedelmét az maga is legyen képes felhasználni. Arra van szükség, hogy a megtermelt GDP-nek ne a feléről döntsenek az állam emberei, az újraelosztás hasonló legyen, mint Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában. Az eddig folytatott pénzkivonás, áldozattal járt, de tartós eredményt nem hozott: nem csillapította az állami rendszerek pazarló hajlamát, nem kényszerítette ki a jobb minőséget, vagy a költséghatékonyságot. Az éhezés nem jár a jobb teljesítménnyel.
Az Orbán–rendszer utáni kormánynak ezért nincs is módja miből kiengedni, többet költeni és még mindig elvégzendő a feladat: hozzáigazítani a kiadásokat a bevételekhez. A szigorú és minden kiadásra kiterjedő takarékoskodás mellett, a kevesebb forrásból ott kell költeni, ahol legnagyobb a szükség: rászorultság elvű szegényprogram, és ahol a felzárkózás érdekében további beruházások, áldozatok szükségesek: oktatás. Ez azonban nem jelenthet többet, mint azt, hogy ezeken a területeken a szűkösség kicsit enyhébb lehet.
Az átfogó, szerkezeti átalakításokhoz időt kell nyerni, ami a kiadási oldal globális befagyasztását teszi szükségessé (költségvetési kiadási plafon). Az államháztartásban a kiadási plafon programja legalább három éves, úgy, hogy a 2015-2017 közötti hároméves periódusban az államháztartás – a kamatkiadásokon kívüli - kiadásainak nominális főösszege nem növekedhet. Ez a korlát kizárólag akkor léphető át, ha az éves infláció meghaladná a 3%-ot, ekkor is csak az infláció 3%-ot meghaladó részének a felével – az Országgyűlés felhatalmazása és a Költségvetési Tanács véleménye alapján, kizárólag a szociális és jóléti, továbbá a bérjellegű kiadások esetében és három év alatt sem lehet a növekmény több mint a 2014 évi GDP 1%-a (konjunktív feltételek). A költségvetési plafon betartása mellett az elsődleges kiadások közötti– a társadalmi konszenzust és az egyes elfogadott szakpolitikai programok egymás közötti hangsúly eltolódásait tükröző - arány átalakítások természetesen végrehajthatóak, elsősorban a 2017-től, illetve 2018-tól induló szerkezeti átalakításokkal, szakmai közpolitikai programokkal összhangban.
Az állami szektorban foglalkoztatott köztisztviselők, közalkalmazottak és költségvetésből gazdálkodó szervezeteknél dolgozó alkalmazottak létszáma 2018. január 1-ig a 2010.január 1-ei létszámmal egyezhet meg, nem növekedhet (létszámstop). A közoktatásban a demográfiai változás miatti várható tanulólétszám csökkenést az oktatók létszámának a tervezésénél a létszámstop által kijelölt mértékhez képest érvényesíteni kell. Az érdekegyeztetés fórumai döntenek a létszámstop keretei között a szakmai, területi arányosításában, a minőségi változás érdekében a szükséges javaslatok kialakításában.
A társadalombiztosítás szétzúzott rendszere 2015. január 1-től helyreáll, az egészségügyi alap és a nyugdíjalap zárt rendszerű elszámolásai és hiánymentessége elsődleges fontosságú. Annyi az egészségügyi és a nyugdíj- kiadás, amennyi a járulék-bevétel. Ehhez a természetes személy adózókra vonatkozó egyöntetű közteherviselés rendszerében a jövedelmet terhelő a %-os és a tételes hozzájárulást (egészségügyi bérlet) egyaránt alkalmazni kell.
Az államháztartás bevételi oldalán már az első kezdő évben, 2014-ben is meg kell kezdeni a növekedést jobban elősegítő adókörnyezet kialakítását. Ehhez az alacsony jövedelmű, ezért alacsony adóalappal rendelkező adózók fogyasztóképessége érdekében több kulcsossá kell tenni a „majdnem” egykulcsos SZJA rendszert, de úgy, hogy az egyöntetű közteherviselésben az alacsony jövedelműek is részt vegyenek. Ebben a távlati cél, hogy valamennyi bérhez és személyes jövedelemhez kötődő közterhet egységesített és összehangolt módon (szuperbruttó bérre vetített közteherviselés), a természetes személy adófizető adóalapjára vetített közteher formájában kell kivetni, ami egyetlen jövedelem adóalap kategóriában sem járhat az így értelmezett adóék 55%-os mértékű átlépésével. Emellett az alacsony összegű (az átlagkereset 1/3-áig) szuperbruttó adóalap esetében pedig a 45%-os mértékű adóék átlépésének a tilalma a kívánatos. A távlati célként (2017-től) megjelölt szuperbruttó személyi közteherviselés eléréséig is, de ezt követően is a gyógyítási költségek arányosabb, egységes viselése érdekében egészségügyi bérlet bevezetése szükséges, amihez minden jövedelemsávban egységes 15%-os mértékű Tb hozzájárulás is társul. Az egészségügyi bérlet valamennyi állampolgárt terhelő havi 10 ezer forintos díjának megfizetéséhez az államháztartás - 2015. és 2016. években - az alacsony összegű jövedelemmel rendelkezők számára a bérlet díjának 80%-ig terjedő költségtérítést ad, legfeljebb 150 ezer Ft/hó jövedelemig, e jövedelemmérték felett a hozzájárulás fokozatosan csökken (15 ezer Ft adóalap emelkedésenként 10%-al), majd a 250 ezer Ft fölötti jövedelem-adóalapsáv elérése felett megszűnik. A SZJA rendszere 2015-ben és 2016-ban, három jövedelemadó-alapsávot ismer: évi 3 millió Ft-ig 16 %-os; 3 és 6 millió Ft között 25%-os; 6 millió Ft felett 32 %-os kulcsokkal. A ma ismert SZJA adókedvezmények közül a gyermekek utáni családi adókedvezmény maradhat fenn, úgy, hogy a kedvezmény legfeljebb a legalacsonyabb adókulcs alá eső jövedelem adóalap erejéig vehető igénybe és a gyermekenkénti kedvezmény mértéke is kisebb. A ma különadózó jövedelmek az egyöntetű közteherviselés érdekében, de legfeljebb a 25%-os kulcs alá tartozóan az egységes adóalap részei.
A biztonságosan tervezhető adó- és járulékbevételek között a SZJA és a járulékrendszer átalakítása mellett a társasági adórendszerben az általános, a normativitást megerősítő elemek erősödnek, így az általános adókulcs 20%-ra emelkedik az ennél alacsonyabb 10%-os adókulcs pedig a 30 M Ft/év nyereség-adóalapig vehető igénybe. A „véglegessé vált” válságadók 2017. Január –ig fokozatosan, két lépcsőben megszűnnek, (2015. január 1- én 40%-os mérséklés, a bankadó esetében adóalap-korrekcióval, amelynek vetítési alapja a mérlegfőösszeggel kombinált nyereség lesz; majd 2016. január 1-én újabb a 2014-es mértékhez képest 60%-os mérséklés.) Az ÁFA általános kulcsa 2018. január 1-én 25%-ra mérséklődik.
Takarékos, egyensúlyőrző pénzügypolitika
Az államháztartás kiadási oldalát érintő hároméves kiadás-befagyasztásnak, továbbá a bevételi oldal átalakításának a várható következménye, hogy az államháztartás hiánya biztonságosan a GDP 3%-a alá kerül. Ez a változás a kockázati felár és ezzel az államadósság finanszírozási költségeinek a mérséklődését is okozhatja, ami segít abban, hogy a kiadási plafon szigorát fokozatosan (2018-tól) oldani lehessen. Ahhoz, hogy akkor is fennmaradjon az államháztartás egyensúlya, amikor már nincs szükség drasztikus kiadás befagyasztásra, legalább helyre kell állítani a Költségvetési Tanács első létrehozásakor elfogadott szabályalapú költségvetési gazdálkodás (reáladósság növekedési tilalom) intézményes rendjét.
Ez azonban kevés, hiszen ez csak arra elég, hogy a pénzügyi helyzet ne romoljon. Valójában arra van szükség, hogy ne az egyensúly javuljon csupán, hanem a vállalkozások helyzetének javulása révén jövedelemtöbblet kerüljön az államháztartásba, hogy apadjon a jövőbeli vállalkozóképességet mérséklő adóteher, ami azonban ma még az adósság finanszírozásához szükséges. A kiadások befagyasztásának a feloldása után, 2018-tól a kiadások legfeljebb a várható infláció mértékével emelkedhetnek. Ez a reálérték-tartási követelmény érvényesül az államháztartás minden alrendszerében egészen a 2020-ig. Ezért a szabályalapú költségvetési gazdálkodás erősítésén, a szabályok helyreállításán túl a követendő költségvetési, államháztartási magatartás irányaira, a kiadások, az újraelosztás mérséklésére, a folytatandó pénzügypolitikára – az európai szemeszterhez illeszkedően – 5 éves (2éves= 2018-19+3 éves=2020-21-22) programot kell készíteni, és az Országgyűlésben előterjesztve azt, meg kell győzni az elfogadásról a különböző politikai és üzleti csoportokat.
A pénzügyi program követelményként azt tartalmazza, hogy az újraelosztási ráta (GDP arányosan) a mai 50%-ról 35-38% alá csökken, továbbá, hogy az államháztartás hiánya nem lehet több mint az adósságkezelési kiadások fele. A program az explicit államadósság mellett az implicit (nyugdíj várományok miatti) adósság lehetséges finanszírozására kialakítandó átfogó terv és szerkezetátalakítási javaslat benyújtásának és kialakításának ütemtervét és módszerét is tartalmazza, a korosztályok terheinek (kötelező megtakarításainak) és az államháztartás transzfereiből való részesedése arányának várható alakulását és egyensúlyát megjelölve.
Szerkezeti, magatartást átalakító reformok
Az egyensúlyőrző, takarékos pénzügypolitika azonban önmagában még nem teremti meg a gazdasági növekedés feltételeit. Ehhez a munkapiac merevségét oldó, a munkatörvénykönyve új rendszerét fejlesztési keretnek tekintő további lépések, továbbá néhány területen 2018-ig: így a felsőoktatás, a közoktatás államosítottságának oldása terén szerkezeti és szakpolitikai beavatkozások szükségesek. Le kell vágni a szent teheneket, mert ezek zabálják fel az egyének jóléte, a gyermekek biztonságos jövőjének a megteremtése helyett a képződő jövedelmeket.
– a rugalmasabb munkapiacért, a piacok mesterséges védettségének a megszüntetéséért
Magasabb termelékenység elérésére van szükség, aminek egyik feltétele, hogy minden eszközzel segítsük a munkaerő átáramlását a nagyobb hozzáadott érték előállítására képes munkahelyekre. Bármennyire is kényelmes, bármennyire is az önállóság és az egyéni szuverenitás látszatát jelenti, hogy a mikrovállalkozások tíz- és százezrei őrizhetik a saját adótitkaikat: a veszteséges gazdálkodás csínját-bínját, a háztartási kiadások cégköltségként való elszámolásának a lehetőségét, ebből egy ország nem élhet meg. Ezért az egészségügyi bérletet, a közoktatási, az időskori jövedelembiztonság központi tartalékalapjához, továbbá a település-fenntartás költségeihez való fix összegű hozzájárulást minden bejegyzett vállalkozásnak és vállalkozónak meg kell fizetnie. Ez az önálló működés minimális hatékonysági küszöbe, olyan, mint a gépjármű-felelősségbiztosítás.
A tényleges, ledolgozott munkaidő nagyságához igazodó díjazás és ennek alapvételével kialakított teljes szuperbruttó közteherviselés rendszere legyen uralkodó. Ezzel a leggyorsabban növekvő szolgáltatási szektorban, annak a kereslethez való rugalmas alkalmazkodására célzott munkapiaci feltételek alakíthatóak ki. Az egységnyi munkaköltség (ULC) növekedésének a megállítása a ténylegesen ledolgozott időre vetített járandóság bevezetésével érhető el. A munkapiacot, az alkalmazást ellehetetlenítő, a munkanélküliséget mesterségesen növelő kötelező havibéren alapuló minimálbérszabályozás megszűnik. A versenyszabadság védelme érdekében a Gazdasági Versenyhivatal jogosult a bér- és foglalkozási kartellel szemben fellépni. Ez alól a szakmai díj- és bérajánlás – indokolt esetben – jelenthet időszakosan (legfeljebb egy évre) kivételt.
A fogyasztót védjük ne a szolgáltatás, vagy termék szállítóját!
Csak azonos ár- és minőség esetében élvezhet előnyt a hazai szállító. Az állami és önkormányzati közbeszerzés a folyamatos elektronikus licittel, az alvállalkozók díjára kauciós rendszerrel egészül ki. A folyamatos licit esetében a megnyert szállítással azonos tárgyú szolgáltatás, vagy termékszállítás nyilvános piaci ajánlattal, hirdetéssel igazolt díja vagy ára lép a nyertes díj helyébe (ld. Liska-féle licit rendszer), illetve a beszerzőnek igazolnia, illetve külön a központi költségvetésbe fizetendő 10%-os mértékű felár befizetés vállalásával kell megváltani a versengő ajánlat elutasítását.
–a versenyképes és gazdaságilag önálló, autonóm felsőoktatásért
A felsőoktatásban legalább az oktatók és az egyetemi személyzet szuperbruttó közterhekkel kalkulált bérét fedező tandíj bevezetésére van szükség. A tandíjból származó bevételhez az adófizetők pénzéből a költségvetés a fenntartási költségek, a szükséges beruházások, a hallgatói ösztöndíjak céljára hozzájárul, illetve a hallgatók 5+15=20%-a számára tandíjmentességet biztosít (tandíjtérítés). A tandíjmenetesség, illetve egyetemi tandíjmegtérítés:- a kimagasló tanulmányi eredmény alapján a hallgatók létszámának legfeljebb 5%-a számára, -a hátrányos jövedelmi és vagyoni háttér miatt a szülők jövedelmi és vagyoni helyzetét igazoló jövedelemtanulmány alapján, a legalább az évfolyami átlagos tanulmányi eredmény felett 10%-al jobban teljesítő hátrányos helyzetű tanulók számára, de legfeljebb az adott évfolyam létszámának legfeljebb a 15%-a számára lehet hozzáférhető. Ha a hallgató nem képes a szükséges kreditet pótvizsga nélkül elérni, a tandíjmenetességet elveszti. A tandíjmentesség félévente pályázható.
Az egyetemek, felsőoktatási intézmények oktatási-kutatási autonómiája és önkormányzata helyreállítása mellett, pénzügyi és gazdasági önállóság, amit a gazdálkodást ellenőrző és jóváhagyó Igazgatóság érvényesít. A felsőoktatási intézmények pénzügyi és gazdálkodási önállóságához a pénzügyi felelősség társul, veszteséges, vagy fizetésképtelenségi eljárás esetén nincs kimentés, a csődbe jutott felsőoktatási intézményre a más csődbe jutott gazdálkodókra vonatkozó eljárás alkalmazása kötelező.
- a gyermek-központú közoktatást, központ-központú, bürokratikus janicsárképzés helyett
A közoktatásban a ”túlzott központosítást” (Kornai János) meg kell szüntetni, az iskolák fenntartójaként az önkormányzatok felelőssége, a szülőkkel és a diákokkal közös az eredményességért és az iskola versenyképességéért. Egységes, szegregációmentes, osztatlan képzés, országosan azonos nagyságú tanulócsoportok képezik a normatív finanszírozás alapját. A tanulmányi eredmények egységes mérése, aminek eredményei, illetve azok javulása alapján kiegészítő felzárkóztató bérpótlék jellegű finanszírozás fizetése a pedagógusok egyéniesített teljesítményértékelése alapján lehetséges.