VITAIRAT

Simonovits András: Nyugdíjstratégia 2014-

Ebben a feljegyzésben a Hetényi István Kör számára egy olyan elképzelésrendszert vázolok föl, amely megfelelő viták és statisztikai kiegészítés után alkalmas lehet egy 2014. évi nyugdíjstratégia megalapozására. Először a jelenlegi helyzetet írom le, majd megfogalmazom az általam követendőnek tartott nyugdíjstratégiát. Előre leszögezem, de részletesen nem foglalkozom azzal, hogy egy rosszul működő gazdaságban nehéz, ha ugyan nem lehetetlen jó nyugdíjrendszert bevezetni és fenntartani. Ugyanakkor súlya miatt is egy rossz nyugdíjrendszer jelentősen ronthat a gazdaság általános állapotán.

A jelenlegi helyzet és a hozzá vezető út

A magyar nyugdíjrendszer az elmúlt évtizedben súlyos válságokon ment át: először a szocialista-liberális kormányok mértéktelen bér- és nyugdíjemelései, valamint a 13. havi nyugdíj bevezetése borították fel a költségvetési egyensúlyt, majd a válság miatt ezek visszavonása tette próbára a nyugdíjasok türelmét. Ehhez képest is újabb törést okoztak az elmúlt két év kormányzati rögtönzései.

Először (2010 októberében) a Fidesz-kormány lényegében államosította a kötelező magánnyugdíj-rendszert, és az ölébe hulló, a GDP 10%-ra rúgó nyugdíjvagyonnak csak kevesebb, mint a felét fordította az államadósság csökkentésére. Másodszor, támadást indított a korhatár alatti, elsősorban a rokkantnyugdíj-rendszer ellen, és messze túllépve az ésszerű szigorításokon, kegyetlenül csökkentette a korhatár alatti nyugdíjellátások jelentős részét. Harmadszor, felemelte a minimális nyugdíjkorhatárt (60 év) az általános korhatárra (jelenleg még 62 év, de gyorsan emelkedik, 2022-re már 65 év lesz). Ugyanakkor – a bírák kényszernyugdíjazását utólag rendszerré szélesítve le kívánja csökkenteni – nyilván jelentős kivételekkel – a maximális korhatárt (65–70 év) az általános korhatárra. (Ezzel szembe menve, egy másik törvény a legalább 40 éves jogszerző viszonyt szerző nőknek – gyermekszámtól függetlenül – tetszőleges életkorban (akár 54 évesen is) teljes nyugdíjat biztosít.) Negyedszer, a nagykeresetű és több gyermekes családoknak kedvezve, megszellőztette a gyermekszámtól függő nyugdíjrendszer tervét: a háromgyermekes egyén nyugdíja duplája lenne egy ugyanolyan életpályájú gyermektelen egyén nyugdíjának.

A nyugdíjrendszer kiegyensúlyozottságának látszatát keltve, a jelenlegi kormány sokat beszél arról, hogy a nyugdíjkiadások csak nyugdíjjárulékból fedezhetők, és a nyugdíjjárulékok csak nyugdíjkiadásokra költhetők. Ennek ellenére a szja-jóváírás 2012-es kiküszöbölésekor a vállalati bérkompenzáció javára habozás nélkül lemondott 100 milliárd forintnyi munkáltatói járulékról. Ezt csak tetézi a 2013-ra tervezett „munkahelyvédelmi intézkedések” újabb 100 milliárd forintnyi járulékkedvezménye.

A tárgyilagosság kedvéért három, alapjában véve helyes intézkedést kell nyugtáznunk:

a) A Fidesz-kormány megszüntette a 2010-ben bevezetett és feleslegesen bonyolult indexálási rendszert, és helyére a tiszta árindexálást tette.

b) A dísznek megmaradt 13. havi nyugdíjpótlék is megszűnt.

c) Fél évvel életbe lépése előtt egy 1997-es nyugdíjtörvényt végre hatályon kívül helyezett, és elhárította azt a veszélyt, hogy a nyugdíjak megadóztatása miatt az új nyugdíjak 2013-tól 17,5%-kal zuhanjanak.

Ugyanakkor képtelen volt beváltani ígéretét az egyéni számlák kialakítására, és még azt is elmulasztotta, hogy az 1997 óta érvényes, de logikátlanul cikkcakkos szolgálati időskálát, az említett 1997-es törvénnyel összhangban, kiegyenesítse. (Jelenleg az első 10 szolgálati év minden éve a nyugdíj kiszámításánál alapul vett átlagkereset 3,3%-át hozza, utána évi 2%-ot, de 25 és 35 év között csak 1%-ot, majd 1,5%-t és 40 évtől újra 2%-ot. Érdemes lett volna minden évért egységesen 2%-ot adni.)

A konkrét nyugdíjpolitikai intézkedéseken túlmenően, hatalmas, nehezen jóvátehető károkat okozott az intézkedések jogtalanságával: a jelenlegi kormány mindent megengedhetőnek tart, amely ilyen-olyan céljait (például az egykulcsos adó bevezetését) szolgálta. Emlékeztetek arra, hogy amikor 2011 elején a kormány a magánpénztárak tagságának a túlnyomó részét zsarolással visszaterelte a monopilléres tb-rendszerbe, akkor azt merte állítani, hogy a visszalépők az állami rendszert részesítették előnyben. Hasonlóan példátlan, hogy csupán két héttel a magánrendszer ígért újraindítása előtt, 2011 decemberében közölték, hogy bocs, mégse… Nehéz felbecsülni azt az anyagi és morális kárt, amelyet a nyugdíjjogbiztonság megrongálása okozott a magán- és a külföldi befektetők, az öregkorukra megtakarító állampolgárok és az őket támogató cégek magatartásában, s a hazai megtakarítások egy részének külföldre menekítésében.

Utoljára, de nem utolsósorban itt kell megemlíteni, hogy a kormány hibás gazdaságpolitikája általában gátolja a dolgozók hasznos foglalkoztatását, különösen pedig a rosszul képzettek foglalkoztatását, előre vetítve a nyugdíjrászorultság jövőbeni további növekedését.

A javasolt stratégia

Az általam javasolt stratégia két részből áll. 1. Azonnal vissza kell vonni azokat a káros nyugdíjintézkedéseket, amelyek visszavonhatók. 2. Ki kell dolgozni egy hosszú távú nyugdíjtervet, amely teljesíthető és vonzó.

1. Azonnali intézkedések

a) Vissza kell állítani a minimális, általános és maximális korhatár hármasságát. A minimális korhatár legyen újra 60 év, amely majd együtt emelkedik az általános korhatárral. A maximális korhatár legyen újra 65–70 év. Természetesen szakítani kell azzal a korábbi káros gyakorlattal, amely kellő büntetés nélkül lehetővé tette az előrehozott nyugdíjazást. Felül kell vizsgálni és vélhetően meg kell szigorítani a nyugdíjazás melletti továbbdolgozás adóztatását, különösen a korhatár alattiak esetén. (Más országban nehezen képzelhető el, hogy teljes munkakörben dolgozó, általános nyugdíjkorhatár alatti képviselők, miniszterek, államtitkárok és bírák már nyugdíjjáradékosok is legyenek.)

b) Meg kell szüntetni (de nem visszamenőlegesen) a 40 éves jogszerző viszony után járó teljes női nyugdíj törvényét.

c) Humanizálni kell a rokkantnyugdíjazás rendszerét, és csak fokozatosan szabad szigorítani a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjazást.

d) Értelmes formában meg kellene menteni a magánnyugdíj-rendszert a pénztárakban maradt 75 ezer tag számára.

2. Távlati tervek

A 2007–2009 között működő Nyugdíj- és Időskori Kerekasztal (NYIKA) számos forgatókönyvet dolgozott ki, de véleményem szerint éppen a „bőség zavara” miatt nem volt alkalmas a kormányzat orientálásra. Jellemző, hogy a Fidesz NYIKA-szakértői még a nyugdíjrendszer teljes privatizációját(!) is kidolgozták. Ugyanakkor a jelentés képtelen volt figyelembe venni, hogy a Bajnai-kormány időközben lényegében megszüntette a nyugdíjak reálértékét emelő szabályt, és fokozatosan 3 évvel emelte a minimális és az általános korhatárt. Egy felállítandó tanácsadó testületnek sokkal körülhatároltabb felhatalmazással kellene működnie és a politikusi osztálynak a Lengyelországban is megvalósított, idézőjel nélküli nemzeti együttműködésre kellene törekednie.

Néhány lehetséges kérdést emelek ki a stratégia elemei közül: gyermektámogatás, egyéni számlarendszer, nyugdíjplafon és önkéntes nyugdíjrendszer átalakítása.

a) Károsnak tartom a jelenlegi népszerűsített gyermekszámfüggő nyugdíjpolitikát, helyére családbarát jövedelempolitikát javaslok – ez politikailag is kifizetődő. Szembe kellene nézni azzal, hogy a magyar nyugdíjrendszer, de az egész magyar gazdaság hosszabb távon nem nélkülözheti a tartós és jelentős bevándorlást. Mivel a határon túli magyarok ideköltöztetése – korösszetételük miatt, ha egyáltalán – csak ideiglenesen segítene a demográfiai helyzeten, jelentős arányú harmadik világbeli bevándorlóra lesz szükségünk. Idesorolom azt az elképzelést, hogy hosszabb távon az özvegyi nyugdíj helyére más rendszer lépjen: az együttélés ideje alatt a párok nyugdíjígéretei összeadódnak és megfeleződnek.

b) Ugyancsak károsnak tartom a parttalan és meglehetősen akadémikus vitát a pontrendszer és az eszmei számlarendszer hívei között. Elvben mindkettő megfelelő (lásd Németországot és Svédországot), és a 2012-ben már 25 év járulékbefizetéseit jól figyelembe vevő jelenlegi magyar rendszer is kinőtte gyermekbetegségeit. Az igazi kérdések másutt rejlenek: hogyan osszuk el az öregedés terheit az egymást követő korosztályokon belül és a korosztályok között? Azaz mennyi újraelosztást valósítsunk meg a jobban keresőktől a rosszabbul keresők felé – például nyugdíjjóváírás alakjában – az azonos időszakban születettek között, és mennyi terhet rakjunk az idősebb korosztályok válláról a fiatalabbak vállára. Másképp fogalmazva: mennyire legyen a rendszer biztosításmatematikailag méltányos és mennyire térjünk el tőle? A járulékbevételeken túl a GDP hány százalékát lehet a költségvetés terhére nyugdíjkiadásra fordítani, beleértve a rokkantsági és egyéb ellátásokat is.

c) Ismert, hogy a munkavállalói járulék plafonja jelenleg a bruttó átlagkereset 3,3-szorosa körül van. Hasonló szinten indult a rendszer 1992-ben, majd csökkent le 1996-ra 1,6-szorosra, és emelkedett vissza a 2000-as évek folyamán. Ez a korlát szabja meg a maximális nyugdíj értékét (jelenleg 300 ezer forint körüli értékben a 62 évesen nyugdíjba vonulók részére). De a munkáltatói 24%-os járulékra nincs plafon, ezért a plafon fölötti járulék közgazdasági szempontból egy új szja-résznek tekinthető, bruttó bérre vonatkozó 20 + 24 = 44%-os kulcs részként. A munkáltatói többletjárulékként befolyó, kb. évi 150 milliárd forintnyi bevétel sem elhanyagolható, akár a személyi jövedelemadóhoz, akár a nyugdíjkiadásokhoz viszonyítjuk. Ez a háromszoros plafon–átlagbér arány túl magasnak látszik (különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a magas keresetűek statisztikailag sokkal tovább élnek, mint az átlag), és fokozatosan le kellene menni a 2-es értékre, és a magas nyugdíjak későbbi kifizetéseinél megtakarított összegből fedezhető lenne a kisnyugdíjasok későbbi támogatása. E mellett nyilvánvalóbbá kellene tenni a nyugdíjak elérhető plafonját, ezzel is ösztönözve a megtakarítást azok körében, akik erre képesek.

d) Végül az önkéntes magánnyugdíj-rendszer reformjáról szólok. A kötelező magánnyugdíj-rendszer jóvátehetetlen megszüntetése miatt még inkább szükség lesz az önkéntes nyugdíjpénztárra. (A járulékplafon javasolt csökkentése is ilyen irányba mutat.) De szakítani kell a korábbi gyakorlattal, amely főleg a „bevallottan” legjobban keresők szja-kedvezményeként működött: válság előtti adatot idézve, évi 100 milliárd forint tagdíjhoz 50 milliárd forint kiegészítés járult, fejenként évi 300–433 ezer forint korlátig. Ma már ezek a számok jelentősen csökkentek, de a gazdaság magához térése után arra kellene törekedni, hogy ne a gazdagokat, hanem a magukról nem gondoskodó középrétegeket nyerjük meg e megtakarítási forma számára. Az önkéntes nyugdíjjárulék-plafon legyen alacsony (Csehországban a magyar érték töredéke), a támogatási arány viszont legyen magas (20 helyett akár 50% is.)

e) Többen hiányolhatják, hogy nem javasolom a kötelező magánnyugdíj-rendszer visszaállítását. Anélkül, hogy újra belemennénk abba, hogy célszerű-e egy ilyen rendszert megvalósítani általában, azt hiszem, hogy a kérdést elnapolhatjuk a boldogabb időkre. Tanulságos kitekinteni a szomszédba, hogy a környezetünkben szinte mindenütt (Lengyelországban, Szlovákiában) jelentősen visszametszik a második pillért. Egyetlen kivétel Csehország, ahol egy szerény mértékű, saját többlet befizetést is igénylő rendszert vezetnek be 2013-ban, de ott a makrogazdasági helyzet a magyarhoz képest kiváló, és emellett ott a tb-rendszer alig veszi figyelembe a kereseteket.

Összefoglalás

A jelenlegi magyar nyugdíjhelyzet – akárcsak az egész gazdaságé és társadalomé – eléggé szomorú, és a közeljövő még kilátástalanabb. 2014-ben minden felelős erő csak azt ígérheti, hogy megpróbálja menteni a menthetőt, de meg kell mondani, hogy ez csak korlátozottan lehetséges! Választási győzelem esetén újra kell kezdeni a nyugdíjstratégia kidolgozását, és minél szélesebb társadalmi támogatást megnyerve, hosszú távon is fenntartható, ugyanakkor méltányos nyugdíjrendszert kell kialakítani.

* * *

A 2012. szeptember 17-i vitán készült jegyzetek:

FELKÉRT OPPONENSEK

Az első felkért hozzászóló Kovács Erzsébet volt. Gazdag nemzetközi áttekintést nyújtott, amelyből kiderült, hogy nemcsak hazánk, de a világ legtöbb fejlett országa küzd a népességöregedéssel és a nyugdíjígéretek teljesíthetetlenségével. Hangsúlyozta a különbséget a demográfiai és a rendszerfüggőségi hányados között (bár nem használta e szakkifejezéseket). Figyelmeztetett arra, hogy a megfelelő foglalkoztatási szint elérése nélkül nem lehet a nyugdíjrendszert jól működtetni. Ugyanígy nem elegendő az általános nyugdíj-korhatárt emelni; el kell érni, hogy az ún. korcentrum, az átlagos korhatár is emelkedjen. Szerinte a "járulékból csak járadék fizethető" elv átalakította a korábban szolgáltatással meghatározott (DB) rendszert járulékkal meghatározottá (DC). Összehasonlította a gyermekszámtól függő nyugdíjak különféle elképzeléseit. Végül felhívta a figyelmet az egészségügyi- és a nyugdíjkiadások kapcsolatára.

A második felkért hozzászóló Holtzer Péter volt. Egyetértett Simonovits Andrással, hogy milyen drága hiba volt a 40 évet elérő nők teljes nyugdíjjal való nyugdíjazása, évente 100 mrd Ft kiadással. Támogatta az előadót az önkéntes magánnyugdíjrendszer átalakításában, amellyel a harmadik pillér a jól keresők felesleges adókedvezményéből a rosszul keresők támogatásává válna.

Ugyanakkor szerinte Simonovits András túlzottan leszűkítette a nyugdíjstratégia fogalmát. Véleménye szerint a bismarcki nyugdíjrendszerek dominanciája a foglalkoztatási és demográfiai szorítás miatt csökkenni fog, így egy előretekintő stratégiának azt kell középpontba helyeznie, hogy – a második pillér megszűntével – az első pillér helyét részben hogyan, milyen átmenet mentén veheti majd át a "nulladik" (alap) és a harmadik pillér. Konzervatívabb családpolitikával a nyugdíjkiadások csökkenthetők és a születésszám emelhető. Emellett kiállt a jelenlegi kormányzat jóléti megszorító intézkedéseinek fő irányai mellett (korhatár előtti nyugdíjazás megszüntetése, rokkant nyugdíjazás szigorítása), bár a megvalósítás módjával nem mindig ért egyet. Elégedetlenségének adott hangot az egyéni nyilvántartás késése miatt.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Soós Károly Attila: fontos, hogy a nyugdíjrendszer érthető és költségvetésileg átlátható legyen. Egyetértett Simonovits Andrással abban, hogy nem igazán fontosak a különféle munkanyugdíjak közti különbségek.

Krémer Balázs: az anyagban az átlagok mögött eltűntek a szórások. Például a hazai szegények halandósága afrikai, míg a hazai gazdagoké nyugat-európai. Rámutatott, hogy érdemes lenne visszatérni a degresszív nyugdíjrendszerre, hogy elkerüljük az életpályát tekintve perverz újraelosztást.

Akar László: a járulékfizetés és a munkanyugdíj arányosságát fenn kell tartani, különben nő a közteher fizetés elkerülése. Az önkéntes magánnyugdíjrendszer adókedvezménye mérsékelhető (megszüntethető), népszerűbbé tehető, ha a tőkejövedelmeket ( a nyugdíjpénztárra nem vonatkozóan) jobban megadóztatják. Jobb híján támogatja, hogy a jelenlegi kormányzat felemelte a minimális korhatárt az általános szintre, de megengedte, hogy 63 év elérésekor megállhatnánk, és csak az általános korhatárt emelnénk tovább. Az adóreformnál a jelenlegi nyugdíjjárulékokkal indokolt számolni. A felosztó-kirovó rendszer reformját a 2014-ben kezdődő politikai ciklusban kellene előkészíteni és eldönteni.

Csillag István: a rossz gazdaságpolitika miatt a gazdasági növekedés tartósan leállhat, és az alaptörvény betűjét követve a kormány a tb megszüntetését kihasználva, tovább csökkentheti az egyes ellátásokat.

Katona Tamás érdekes statisztikai részleteket ismertetett: 300 ezer korhatár alattiból egyesek 16%-ot szja-t fizetnek, a másik 300 ezer korhatár alatti rokkantnyugdíjas 10%-ot kilökték a rendszerből. Attól fél, hogy hamarosan sor kerülhet a maradék magán-nyugdíjvagyon (230 mrd Ft?) államosítására. El kellene törülni a szolgálati idő minimumot és 70 év fölött szociális ellátást kellene fizetni. Végül felvetette az egészségügyi kiadások jobb célzását.

Madarász Aladár: a választókat is meg kellene kérdezni, milyen nyugdíjrendszert akarnak. Ha az állam eladósodhatott gyilkolás (háború) céljából, akkor eladósodhat az élet (nyugdíjak) céljából.

Draskovics Tibor is kiállt a Fidesz nyugdíjszigorításai mellett, de ellenezte a 40 éves jogviszony után járó teljes nyugdíjat. Állást foglalt amellett, hogy dán módra, az általános korhatár együtt nőjön a születéskor várható élettartammal.

Lengyel László: hála a Bajnai-kormány parametrikus reformjainak (13. havi nyugdíj megszüntetése, árindexálás bevezetése és az általános korhatár emelése) jelenleg nincs akut nyugdíjválság, ráérünk gondolkodni. A Hetényi Körön belül külön nyugdíjcsoportot kellene létrehozni, hogy elkészüljön egy nyugdíjprogram.