Neményi Judit az Alaptörvénybe foglalt adósságszabályról és a Költségvetési Tanács szerepéről szóló szakértői vitához szól hozzá. A vita alapjául szolgáló javaslat itt olvasható.
***
Habár körülbelül négy évvel ezelőtt azt mondhattuk volna, hogy nagyjából minden rendben van, mostanra megint minden össze lett zavarva. A független Költségvetési Tanács (KT) létrejöttével volt szakmai kontrollt biztosító intézmény és értelmes szabályok is, amik mentén megfelelő pályára állhatott volna a fiskális politika. Legfeljebb a gyakorlat alapján kellett volna finomítani az eljárásokat. Aztán felszámolódott mindez, és lett helyette zűrzavaros adósságszabály (felfüggesztve!) az Alaptörvényben. Meg egy új KT, amiben a különböző intézmények hatáskörei összekuszálódnak. Magyarország egyik legjobb szakapparátusa pillanatok alatt szétszéledt a világ minden tájára (most csatlakozik hozzájuk az MNB-sek csapata). És most megint az a kérdés, hogy ha egyszer értelmesen lehetne megszervezni a dolgokat, akkor:
Mi legyen az Alkotmányban? Legyenek-e költségvetési/adósság szabályok? Milyen legyen a Költségvetési Tanács és mi legyen róla az Alkotmányban?
Tulajdonképpen az előttem szólókkal mind egyet értek : Soós Károly Attila – semmi, csak ha valaki nagyon akarja; Mihályi Péter legyen (akár) az, ami 2008-ban; vagy legyen konszenzus meg transzparencia és független KT
Ezek persze ki is zárják egymást valamennyire.
Ugyanakkor az, ami van, valamennyire meg is köti a kezünket. Ha van az Alaptörvényben adósságszabály (még ha értelmetlen is), akkor rossz az optikája, ha kiveszik azt. Ha van Költségvetési Tanács (még ha teljesen elrontott is a felépítése és megbízatása), akkor rossz az optikája, ha már megint felszámolják.
Én magam a szabály nélküli, erős intézményekre (ezalatt nem csupán, sőt elsődlegesen nem a Költségvetési Tanácsot értem) alapozottan működő költségvetési politika híve vagyok, amihez esetleg tartozik néhány praktikus, nem numerikus szabály (ezt most nem részletezem) a traszparencia érdekében. De ez ma nem eladható koncepció, mert a felelős politikusok az ország és a gazdaság érdekei helyett a saját hatalmi ambícióik érdekében tevékenykednek. Ebben persze szinte semmi nem gátolja őket, mert ha vannak korlátok (lásd EU-küszöbök), akkor végtelen a tárház, hogy azokat hogyan játsszák ki a saját elképzeléseik érdekében, miközben az ország sorvadozik. Plusz a nemzetközi helyzet is olyan, hogy csak a mankókkal megerősített keretrendszereket tudják értékelni, még ha alig akad olyan, ami túlél néhány évet. (Vannak azért kivételek.) Például érdekes látni, hogy Magyarország ki tudott kerülni a túlzott deficit eljárás alól egy olyan gazdaságpolitikával, aminek része a fiskális politika is, amivel tanítani lehet mindent, ami a fiskális politikában ellenjavallott.
A Hetényi kör úgy két hete tartott vitáján a felvetett kérdésekkel kapcsolatban elhangzott szerintem minden lényeges. A legfontosabbnak azonban változatlanul azt tartom, hogy addig nem lehet jól (és nem is érdemes) törvényt normaszövegezni, amíg nem egyeznek ki abban az illetékesek (a következő választás győztesei), hogy milyen intézményekkel óhajtanak dolgozni. Semmi értelme a szakmának rágnia magát, ha aztán majd azok akik a kormányprogramot kialakítják előveszik azt, ami már biztosan most is zsebükben van, csak jól titkolják. Vagy ha nincs, akkor majd rögtönöznek a győzelem hatása alatt. (Átéltünk már ilyesmit.) Ez a gondolatsor igaz, akkor is, ha ez a mostani rezsim marad fenn.
A megbeszélésen is elhangzott, hogy ki miféle KT-t szeretne. Elég különbözőek voltak az álláspontok. Nekem is megvan a favoritom. Érvekkel, hogy miért. De ez nem érdekes. A mostani Költségvetési Tanács nem azért ilyen, mert megalkotói nem tudták volna, hogy független intézményben „nem illik” összekeverni a feladatokat és a hatásköröket. Ebben a KT-ban azért van benne az MNB és az ÁSZ elnöke, mert akik létrehozták az jól irányíthatóságot és egyéb politikai szempontokat tartottak elsődlegesen szem előtt és nem azt a szakmai kontrollt, amit az előző, független KT biztosított. Ez is egy koncepció, beleillik a mostani rezsimbe. Az az érdekes, hogy azoknak, akik majd újból létrehoznak egy új KT-t (ha létrehoznak) és regenerálják az összes többit, mi az álláspontjuk. Ahhoz kell majd normaszöveget írni: a lényeget az Alkotmányba, a még lényegesebb részleteket meg a valamilyen törvénybe, ahol az intézmény szabályozása szerepel.
Ehhez megjegyzem, hogy én még emlékszem olyan időkre, amikor hatásvizsgálat nélkül nem lehetett törvény bevinni a parlamentbe. Szóval ehhez nem kell KT. Igaz, hogy akkor az egyéni képviselői indítványt még csak elvétve használta a Pénzügyminisztérium, többnyire akkor, ha meg akarta valamivel lepni az MNB-t. (De hol vannak már azok a kilencvenes évek!) Szóval ahhoz, hogy a hatás ki legyen számítva és tisztességesen, nem kell okvetlenül elkülönült intézmény. Valaha a Pénzügyminisztériumban is tudtak tisztességesen számolni, ha erre kaptak utasítást. Most még inkább kellene tudni, mivel az uniós normákat azért nem lehet a határon megállítani.
Én, amint ezt elmondtam, Független Költségvetési Tanács- párti vagyok. Ez, ami most van nem az, mert összekeveri a különböző független intézmények hatásköreit, s ezzel valójában kétségessé teszi a számonkérhetőséget. A delegáció és a számonkérhetőség elvei súlyosan sérülnek.
Nekem ígéretesnek látszott a felszámolt KT is, bár nem pontosan olyan volt, amit én a legjobban pártolnék. De nem hiszem, hogy kétszer lehet/szabad/kell ugyanazt létrehozni. De azt sem tartom jónak, hogy akkor most minden előterjesztés hatásának a kiszámítását a KT-re kell bízni. Hogyan lehet megalapozottan egy döntést meghozni, ha nem ismeri az előterjesztő a hatásokat. ezek kiszámítása és dokumentálása az előterjesztő feladata. Lehet persze ezt kommentálni, hasznos is lehetne. De ezt a KT-n kívül a szokásos államigazgatási egyeztetés keretében is meg kellene tenni (mint régen), persze ehhez az kell, hogy előterjesztést jellemzően szakmai apparátus készítsen.
Azzal nem értek egyet, hogy csak versenyben tud tisztességes számítás, elemzés stb., hatékony intézmény létrejönni. Legyen szó akár egy majdani új Költségvetési Tanácsról, vagy Pénzügyminisztériumról és amint hallom a dolgokat, az MNB-t is lassan ideje ebbe a körbe (a szakmailag konszolidálandó intézmények) rakni. Attól, hogy nincs KT még működhetne jól és szakszerűen a Pénzügyminisztérium. Az MNB-ben folytatott szakszerű döntés-előkészítés is létre tudott úgy jönni, hogy nem volt egy versenytárs ahol kiszámolták ugyanazt.
A Hetényi kör bankos ülésén megállapítottuk, hogy az Alkotmányba az adósságról azért kell írni valamit, mert ebben a mostani rezsimben elkezdtek erről normaszövegeket és szabályokat alkotni – meglehetősen átgondolatlanul. Majd az egészet felfüggesztették. Nos ebből a „költségvetési fegyelemből” (ami valójában nem létezett az eddigiekben) nem célszerű a nemzetközi megítélés miatt visszalépni.
Viszont, hogy ne az legyen, ami eddig mindig, ahhoz eléggé általános (teljesíthető) és ugyanakkor az eladósodásnak korlátot szabó megfogalmazás kellene – hangzott el a megbeszélésen. A numerikus küszöböknek (legyen az 50 vagy 60%) semmi értelmük, az adott magyar helyzetben meg nem is lehet azokat megfelelően beépíteni. Az EU-s szabályokat meg amúgy is teljesíteni kell. Például az „egyhuszad” szabályt.
Mindezt áttekintve, oda lehet jutni, hogy ha muszáj, akkor legfeljebb az elfogadható, hogy az Alkotmány egy (nem numerikus) plafont jelöl meg, azaz kiköti, hogy nem nőhet az adósságráta, hacsak nincsen rendkívüli helyzet. Ebben a megközelítésben – szakmailag indokolhatóan - a rendkívüli helyzet definíciója lenne a lényeg. A ciklikus dolgok (az automatikus stabilizátor működtetése) önmagában nem kell, hogy azt jelentse, hogy az adósságráta a ciklus mentén hol nő, hol meg csökken. Magyarországon normál (nem recessziós – egyetértve Romhányi Balázzsal, hogy recesszió lehet, meg gyakrabban is lehet, de hozzátéve, hogy azért nem baj, ha nem a gazdaságpolitikusaink hozzá-nem-értése miatt keletkezik) időkben, fenntartható költségvetéspolitika esetén az adósságráta csökkenő pályán mozog. (Nagy-nagy- nagy valószínűséggel, csak már nem emlékszünk rá.)
