A Spiegelnek adott interjúban Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke megvédte az EKB válságkezelő tevékenységét, és ígéretet tett az árstabilitás fenntartására. Az euróövezet reformját illetően a németekkel ért egyet.
Elnök úr, Önnek van megtakarítási számlája?
Igen.
Tudja, mennyit kamatozik?
1.75% körül. Ennyi jelenleg a megtakarítási kamatszint Olaszországban.
A német kamatszint még ennél is alacsonyabb. A hozam a közelében sincs az infláció mértékének. A betétesek fizetik tehát az euróválság kezelésének számláját?
Nem. Ha nem sikerül megoldani a helyzetet, mind fizetni fogjuk az árát. És ha megoldjuk, az mindnyájunk számára előnyös lesz, különösen a német betétesek és adófizetők számára.
Ennek ellenére Németországban sokan aggódnak az infláció miatt. Az EKB történelmi mélypontra vitte a kamatszintet és bejelentette szándékát, hogy nagy mennyiségben vásárolni kezdi az eladósodott déli országok állampapírjait. Jogos az aggodalom?
Komolyan vesszük ezeket az aggodalmakat. Az emberek joggal kérdezik, miért éreztük szükségét a kötvényvásárlási programnak.
Kérem, magyarázza el.
A bizalmi válság azt jelenti, hogy jelenleg a pénz Németország felé áramlik. Ez lenyomja a német kamatszintet, miközben máshol elfogadhatatlan szintre emelkedik. A kamatkülönbségek egyebek között azt a várakozást tükrözték, hogy az euróövezet fel fog bomlani. Ez egy megalapozatlan spekuláció volt, elejét kellett vennünk.
Ezért úgy döntöttek, kisegítik az olasz és spanyol kormányt.
Nem, nem ez volt a döntő tényező. A magas kamatszint a vállalati és jelzálog-hitelezésben is megmutatkozott, ami a monetáris politika hatékonyságát veszélyeztette: mindegy volt, mennyit vágunk, ez nem volt többé hatással a reálgazdaságra. Nem ülhettünk ölbe tett kézzel.
Több szakértő nem ért egyet azzal, hogy a magas olasz és spanyol kamatszint aggodalomra adott volna okot.
Pedig rengeteg bizonyítéka van. Vegyünk egy spanyol bank példáját, amelyik nem tudott kötvényt kibocsátani, holott objektív mércével mérve ugyanolyan fizetőképes volt, mint bármelyik német hitelintézet. Nem csoda, hogy a bankok aszerint árazzák a hiteleket, hogy a határ melyik oldalán vannak. Ennek következtében egy házaspár egészen más feltételekkel juthat lakáshoz Madridban, mint Münchenben.
Nem szokatlan, hogy országonként különböző a kamatszint.
Ez igaz, de a különbség mértéke már túlment a normális szinten. Nem kell egyforma kamatszint minden részén az övezetnek, de az elfogadhatatlan, ha a hatalmas különbségek egy diszfunkcionális hitelpiac, vagy az övezet felbomlása fölötti spekuláció miatt alakulnak ki. Ezen felül néhány országban a rövid távú kamatok a hosszú távú kamatszint fölé kerültek, ami mindig figyelmeztető jel. Minden elemzésünk arra engedett következtetni, hogy súlyos bizalmi válságba kerültünk, és hogy azonnal be kellett avatkozni.
Sokan, különösen Németországban, törvényellenesnek tartják ezeket a lépéseket. Megkerülik az adósság pénznyomtatáson keresztül való finanszírozásának tilalmát.
Ez nem igaz. Az EKB-nak nem megengedett közvetlenül kormányoktól vásárolni kötvényt és ezt a tilalmat be is tartjuk. Ugyanakkor szabad a másodlagos piacokon vásárolni - bankoktól és pénzintézetektől - amennyiben a monetáris politika hatékonysága érdekében ezt szükségessé válik.
Kérdés, hogy miért kell azzal riogatni a közvéleményt, hogy készen állnak "korlátlan” kötvényvásárlásra. Nem tudták előre, hogy ezzel nyugtalanságot keltenek?
Azért választottam a "korlátlan" szót, hogy már az elején egyértelműen jelezzem, elszántak vagyunk, hogy megvédjük az eurót. Ennek megértéséhez érteni kell, hogyan működnek a piacok. De a korlátlan nem jelent kontrollálatlant. Éppen ellenkezőleg, azoktól az országoktól veszünk állampapírokat, amelyek megfelelnek bizonyos szigorú feltételeknek és nagyon alaposan ellenőrizzük a feltételek végrehajtását.
Efelől megvannak a kétségeink. Valóban elutasítanák a segítséget, ha egy ország nem hajtaná végre a feltételeket?
Természetesen. Ha egy ország nem tartja magát a feltételekhez, nem folytatjuk a programot. Bejelentettük, hogy azonnal felfüggesztjük a tevékenységet, ha egy ország vizsgálat alá kerül. Ekkor az IMF és a Bizottság vizsgálatát kérjük, és csak pozitív döntés esetén folytatjuk a beavatkozást.
Ha az ilyen kijelentések hitelességéről van szó, elég Görögország példáját nézni. Az athéni kormány rendszeresen megszegte a trojka felé vállalt kötelezettségeit és most ennek ellenére pénzügyi támogatást kapnak.
Ez nem helytálló analógia. Görögország egyáltalán nem kerül szóba ebben a programban, mivel ez kizárólag olyan országoknak szól, amelyek képesek magukat a piacról finanszírozni. Ez egészen más helyzet.
Ennek ellenére sokan aggódnak, hogy az EKB nagy mennyiségű, kockázatos állampapírokat vesz a mérlegére. Már eddig is van körülbelül 200 milliárd eurónyi portugál és ír állampapír a Bank mérlegén. Ha ezek az országok nem fizetik a tartozásukat, végül nem az adófizetőknek kell közbelépni?
Épp az ellenkezőjét várom. Eddig tulajdonképpen megtérültek a kötvényvásárlásaink, és a profit a nemzeti jegybankokhoz került. Ezzel az adófizetőket és a kormányokat gazdagította.
Tudják garantálni, hogy ez így is marad?
Egy világos: Amennyiben a dél-európai kormányok sikerrel folytatják az utóbbi hónapok reformjait, a német adófizetők nyernek a tranzakción. Nincs jobb védelem egy euróválság ellen, mint sikeres strukturális reformok a déli államokban.
Ezt úgy is mondhatjuk, hogy a Bank mérlege nagyban függ bizonyos politikai fejleményektől Madridban, Lisszabonban és Rómában. Ön szerint bölcs dolog ilyen kitettséget vállalni egy központi banknak?
Épp ellenkezőleg. Nem kitettséget vállalunk. Amikor kora nyáron a válság elharapódzott három választásunk volt: Először is, hogy nem csinálunk semmit, hagyjuk a válságot elmélyülni egyre nagyobb kockázatot vállalva - különösen a német adófizetők számára. Másodszor az, hogy feltételek nélküli támogatást nyújtunk. Harmadszor az, hogy támogatást adunk, de feltételekkel. Az EKB a harmadik opciót választotta. A kormányoknak megalapozott pénzügyi és gazdaságpolitika mellett kell elkötelezniük magukat. Így biztosítjuk a reformokat és a saját függetlenségünket is.
A tapasztalat azt mutatja, hogy ha mesterségesen csökkentik a kamatszintet, a kormányok könnyebben tudnak tovább adósodni és ez csökkenti a reformhajlandóságot.
Ebben egyet értünk, éppen ezért adunk szigorú feltételeket. Ezen túl nem szándékozunk teljesen megszüntetni a kamatfelárat országok között, csak akkor avatkozunk be, ha túlzottá válik.
Szakértők kételkednek benne, hogy lehetséges megmondani, mikortól túlzott.
Ebben nem értünk egyet. Léteznek a döntéshozatalt segítő modellek és indikátorok.
A program bejelentésekor a spanyol kamatszint 6.5% volt. Ennek mekkora része volt spekulatív?
Ezt nem mondhatom meg. Úgy döntöttünk, nem adunk meg konkrét számokat, amikhez később hozzákötnének minket.
Fennáll a veszély, hogy reménytelen politikai vitákba bonyolódnak európai kormányokkal. A monetáris unió stabilizációja érdekében Ön támogatja a pénzügyi és gazdaságpolitikák nagyobb központosítását, de ennek még nem sok jelét láttuk.
A kormányok a helyes pályán vannak. Elkötelezettek, hogy több költségvetési és pénzügyi kérdést utalnak európai szintre. A szükséges döntéseket a decemberi csúcson kell meghozni.
Mindeddig csak költségvetés kontrolljának kérdésekben delegáltak hatásköröket a Bizottsághoz. A döntéseket továbbra is nemzeti szinten hozzák meg.
Már ez is elképzelhetetlen lett volna egy évvel ezelőtt. De ez még nem elég.
Miért nem?
Ha helyre akarjuk állítani a bizalmat, szabályokra van szükség. De ez csak az első lépés. A szabályokat be is kell tartatni. Ez a múltban hiányzott, ezen kell dolgozni.
Mit gondol Wolfgang Schäuble javaslatáról, mely szerint nagyobb felhatalmazást kellene adni a Bizottságnak a nemzeti költségvetésekkel kapcsolatban?
Támogatom és a kormányoknak is meg kell fontolni. Szilárd meggyőződésem, hogy a bizalom helyreállítása érdekében a szuverenitás nagyobb részét kell európai szintre emelni.
Ezzel szemben nagy az ellenállás.
A kormányok még nem vették észre, hogy a szuverenitásuknak ezt a részét már régen elvesztették, főleg mivel hagyták az eladósodást és ezzel kitették magukat a hitelezők jóindulatának. Az euróövezet országai csak úgy tudják visszaszerezni a szuverenitásukat, ha európai szinten megosztják azt. Paradoxnak tűnik, de így van.
Javasolta egy egységes felügyeleti mechanizmus bevezetését is (single supervisory mechanism [SSM]) az EKB-val az élén. Ez azonban mégsem indulhat el január elsejével, ahogy tervezték. Csalódott?
Egyáltalán nem. Az a fontos, hogy az SSM jól működjön, nem az, mikor kezdi működését.
Miért gondolja, hogy az EKB jobban tudja felügyelni a bankokat, mint a nemzeti felügyeleti szervek tették?
Nem kiváltani szeretnénk a nemzeti felügyeleteket. Éppen ellenkezőleg, együttműködésben szeretnénk dolgozni. De fontos, hogy függetlenek legyenek a kormányoktól. Eddig rendszeresen eltussolták a bankrendszer problémáit.
Mint Spanyolország.
Nem szeretnék neveket mondani. De az biztos, hogy mi függetlenebbek tudunk maradni, mint a nemzeti kormányok.
Ez azt is jelenti, hogy a monetáris politika függetlensége veszélybe kerül. Képesek lesznek pártatlan kamatdöntéseket hozni, ha ezzel nagy bankokat küldhetnek csődbe?
Tisztában vagyok a kockázattal, ezért szükséges szigorúan elválasztani az EKB két feladatát. A Kormányzótanácsnak egy független bizottsághoz kell delegálni a felügyeleti tevékenységet.
Az EKB-nak több a felelőssége, feladatköre, mint bármely más központi banknak. Az EKB több euróövezeti ország legnagyobb hitelezője, a bankfelügyelet irányítója, és Herman Van Rompuy-jal, a Tanács elnökével együtt épp az euróövezet új szerkezetén dolgoznak. Nevezhetjük Önt Európa leghatalmasabb emberének?
Nem így látom magam. A bankunió tekintetében például csak technikai tanácsokat adunk, mert felkértek rá. Értem, miért alakult ki ez a benyomás, de nagyon is tisztában vagyok vele, hogy én egy központi bankár vagyok politikai felhatalmazás nélkül. Csak a Kormányzótanáccsal együtt tehetek bármit.
A németek inflációs félelmének történelmi okai vannak. Megtanultuk, hogy ha a központi bank pénzzel árasztja el a piacot, az inflációhoz vezet.
Nagyon komolyan vesszük ezt az aggodalmat. De nem ennyire egyszerű a korreláció. Bizonyos esetekben, mint a weimari köztársaságé, a pénznyomtatás valóban inflációt okozott. Más esetekben azonban nem.
A FED döntésére gondol a kétezres évek elején, amikor drasztikusan megvágták a kamatokat. Ez később hozzájárult az ingatlanbuborék és a 2007-08-as pénzügyi válság kialakulásához. Hogyan kerülné el ugyanezt?
Eltökéltek vagyunk az eszközár-buborékok kiküszöbölését illetően. Eddig csak néhány helyi eszköz árában láttunk emelkedést - ez regionális szinten is kezelhető politikai és felügyeleti szervek közbelépésével. Meg lehet emelni például a tőkemegfelelési követelményeket az ingatlan-kitettségekkel szemben.
Mit üzenne a német adófizetőnek, aki tart az inflációtól?
Jelenleg nem látom veszélyben az árstabilitást. Az EKB továbbra is elkötelezett e téren. A jövő évi inflációt a két százalékos cél alá várjuk.
A Monetáris Unió kezdetekor a németeknek azt ígérték, az EKB úgy fog viselkedni, mint az Bundesbank, helyette olyan, mint a Banca d'Italia, amelyik tolerálta a kétszámjegyű inflációt a hetvenes években.
Ez nem túl ízléses vád. Két okból sem: A hetvenes években a Banca d'Italia nem volt független. Ma más a helyzet. De személyes oka is van. Az én családom a megtakarításai nagy részét elvesztette akkoriban az infláció miatt. Ezért nem csupán szakmailag, de személyesen is elkötelezett vagyok az árstabilitás mellett.
Az EKB Kormányzótanácsának két német tagja is lemondott tiltakozásul, míg Jens Weidmann nyíltan ellenzi az EKB politikáját.
Ez tükrözi a döntéshozatali dilemmáinkat. De továbbra is ragaszkodunk az EKB mandátumához.
Jürgen Stark másként látja.
A Kormányzótanács többi tagja viszont nem osztja a véleményét.
De tény, hogy korábban elképzelhetetlen dolgokat tesz ma az EKB.
A válság is elképzelhetetlennek tűnt korábban. Ezért nem túl sokatmondó összehasonlítani a jelenlegi lépéseinket a válság előtti tevékenységünkkel. Amikor a Bundesbank szellemiségéről beszélünk, akkor a függetlenségre és árstabilitásra gondolunk. Mindkét elvhez mélyen ragaszkodom, ahogy a Kormányzótanács tagjai is.
Jens Weidmann szerint a jegybanki finanszírozás függőséget okoz.
Ez a kockázat valóban fennáll és szem előtt tartjuk. Ugyanakkor hasznos lehet gyógyszerként is és ezt is figyelembe kell venni.
Meddig mehet tovább az ellentét Weidmann és Ön között?
Szeretném ezt a bizonyos vitát kontrolláltabb keretek között folytatni, mint eddig. Weidmann és én még mindig nagyon jól megértjük egymást. Ugyanazok a céljaink és az ahhoz vezető eszközök fölötti nézeteltéréseink nem feloldhatatlanok.
Forrás: Der Spiegel, 2012. október 30.
