A kormányzat gazdaságpolitikájára vonatkozó kritikákhoz mérten még a legelkötelezettebb Fidesz-támogató, kormánypárti szavazó számára is egyszerűségében megnyugtató, józan felismeréshez vezetett Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának a saját bankjának részvényeire vonatkozó komplett kiárusítása. Nyilatkozatával - miszerint egy szegedi beruházás megvalósításához volt szüksége készpénzre – legfeljebb a megvilágítását tompítja a lépésének, erejét, radikalizmusát azonban nem csökkenti.
Szakértői számítás szerint Csányi Sándor elnök úr a devizahitel-szerződések visszamenőleges módosítására vonatkozó kormányzati szándék bejelentése miatt 630 millió forinttal kevesebbért tudta értékesíteni az OTP-s részvényeit. Meggyőződésem szerint Csányi Sándor nem veszteség-minimalizálásra, pláne nem bármilyen szeszélyes nyerészkedésre, likviditásteremtésre törekedett a döntésével.
Csányi elnök úr ennél sokkal felelősségteljesebb. Banktulajdonosként fáradhatatlanul igyekezett egyensúlyt teremteni a kormányzati téboly és a szakértői józanság között, csendben tűrte a méltatlan, lázári sértéseket. Működött az óvatossága. Az események őrült logikája a miniszteri szintű nyilatkozattal azonban a banktulajdonosi igényét átmenetileg feltörte. Szemben a kormánnyal, ő nagyon is tudja, hogy tettének beláthatatlan következményei lehetnek, amelyekkel számolni szükséges. Csányi elnök úr számolt: nem csak azonnal fölmérte a kormányzati egoizmus befolyásolta döntés okozta gazdasági pusztítás lehetséges mértékét, hanem professzionálisan elhárította a pénzügyi represszió következményeit is. A kalkuláció eredményeként Csányi Sándor kitört.
Kitört az OTP székházából, amely néhány sarokra található a Kossuth tértől. A kitörés irányát és következményeit bizonyára végiggondolta.
Kitörésével valójában azokkal a populista politikusokkal szemben küzd, akik bank- és bankárellenes felszólalásaikkal, utcai megmozdulások szervezésével az elmúlt években megteremtettek egyfajta anti-hitelkultuszt. A kultusz mára „meghozta az eredményét”: a hitelezés leállt, a hitelezők tőkéje felélésre, konfiskálásra került, a magyar gazdaság stagnál, a hosszú távú növekedési lehetőségek elvesztek, a szegedi beruházáson kívüli beruházások ellehetetlenítődtek az országban. A nyilvánvaló regresszió miatt a korszellem lesújtóvá és bénítóvá vált.
A vízözön nem Csányi Sándor kiárusítása után érkezik, de feltartóztathatatlanul közeledik, hacsak nem sikerül megálljt parancsolni a további felelőtlen kormányzati pénzügypolitikai unortodoxiának. További kitörésekkel lehet ezt a célt elérni. Csányi Sándor megtette a mindig legnehezebb lépést: az elsőt.
