Hetényi Kör

Kedves Hetényi Körbeli Felebarátaim!

A szeptember 17-i nyugdíjról szóló konferencián nem tudok részt venni, ám drukkolok a sikeréért. Ehhez csupán néhány adattal szolgálnék, amely ugyan nem pontosan a nyugdíjakról szól, hanem – szerintem – a legalább ennyire fontos nyugdíj nélküliségről.

Nyugdíj-kérelmek elutasítása:

2010: 124.495
2011: 107.823

A 2009-es évről pontos számot nem tudok, csupán annyit, hogy a következő évre 14 százalékkal nőtt az elutasítások száma. (Vagyis százezer fölött volt akkor is.)

A Népszabadságban aug. 15-én megjelent, Csillag Istvánnal közösen írt cikkünkre a lap weboldalán rövid válaszban reagált Róna Péter. Az egyszerűség kedvéért szó szerint idézem, amit írt:

"Elfogadom Csillag és Mihályi érvelését a szegényektől elvett jövedelem visszahelyezése mellett, mint rövid távú gyakorlatias megközelítést, még akkor is, ha a külkereskedelmi mérleg rendkívüli teljesítménye az egyetlen tényező, ami a süllyedő hajót még a vízszint fölött tartja. Ezt az eredményt pedig a kormány a szegények lerablásával, azaz fizetőképes keresletük lebontásával produkálta. De hosszabb távon én a gondot nem a keresleti, hanem a kínálati oldalon látom. A nemzetgazdaság vérszegény teljesítőképessége az, ami miatt ott tartunk, ahol. Az innováció, a korszerű képzés hiányában és a korrupció, a rasszizmus és a jogállamiság bedőlése alatt szenvedő gazdaság egyszerűen nem képes kitermelni azt a vagyont, amivel kifizethetnénk azokat az árakat, amelyek immár elérték a nyugati szintet."

Nagyon örülünk, hogy a széles körben népszerű és tekintélynek örvendő Róna Péter is egyetért a Hetényi Kör első nyilvánosságra hozott javaslatcsomagjának leglényegesebb javaslatával. Mint azt a Félfordulat címet viselő dokumentumban is írtuk, mi is csak rövid távú, első lépésnek szánjuk az szja-rendszer átalakítására vonatkozó javaslatot.

Személy szerint én azzal is egyetértek, hogy az alapvető probléma nem a keresleti, hanem a kínálati oldalon van. Ahogyan Róna Péter írja, a bajok igaz oka a "nemzetgazdaság vérszegény teljesítőképessége". Ha pedig ennek az okát keressük, akkor eljutunk oda, hogy az élőmunka termelékenységével van baj. Persze, jó lenne, ha többen dolgoznának, de a lassú gazdasági növekedés, és a versenytársainkhoz képest növekvő lemaradás legfőbb oka mégis csak az, hogy az a 4 millió ember, aki dolgozik, annak a termelékenysége alacsony is, és csak lassan növekszik. Erről egyébként részletesen írtam az MTA Közgazdaságtudományi Intézete által kiadott Műhelytanulmányok sorozatban – magyarul is és angolul is.

Idézem a magyar nyelvű tanulmány záró gondolatát:

"A növekedés gyorsításának többféle – nem könnyen vállalható – társadalmi ára van. De társadalmi ára van a felzárkózási kudarcnak is. Először "fejben" kell megváltozni. A magyar társadalom többsége nem érti, hogy önmagában a termelés ténye, a jó szándék, a szorgalom nem képvisel értéket. Ha valamire a fogyasztók nem tartanak igényt – legyen az a drágán előállított magyar tej, a mellékvonalakon üresen közlekedő vonat vagy hallgató nélkül maradt vidéki főiskola –, akkor azt tovább termelni hagyni vagy működtetni az élőmunkával való súlyos pazarlás, amiért az árat végső fokon azzal fizetjük meg, hogy nem tudunk felzárkózni az előttünk járókhoz. A közvéleménynek is, meg az ország politikai elitjének is be kell látnia, hogy nincs olyan társadalompolitikai cél, amiért érdemes feláldozni a termelékenység növekedését."

Őszintén remélem, hogy ezzel Róna Péter is egyet tud érteni. Akkor máris előbbre vagyunk.

Budapest,
2012. augusztus 17.

"Ideje volna a Nyugat politikusainak és közgazdászainak tudomásul venni, hogy amit ők jogállamiságnak tekintenek, az csak a puritán nyugati társadalmakban bizonyult sikeresnek. Már sem az európai, sem az amerikai mediterrán, sem a kelet-európai pravoszláv, még kevésbé a kelet-ázsiai és dél-ázsiai népek egyikénél nem bizonyult sikeresek."

 

Az írás Kopátsy Sándor blogján folytatódik...

Kopátsy Sándor reakciója Róna Péter Feljegyzés a Hetényi Kör részére c. írására.

AMIBEN EGYETÉRTÜNK

Róna Péter előbb a Hetényi Kör Félfordulat címet viselő állásfoglalásával vitatkozva, majd a Népszabadságban augusztus 8-án megjelent írásában élesen szembefordul azzal az „egybehangzó állásponttal”, miszerint „a versenyképesség meghatározó tényezője az élőmunka költsége”. Első írásában a versenyképesség hiányát társadalmi okokban (korrupció, rasszizmus, jogállamiság hiánya), második megszólalásában a hazai munkaerő gyatra minőségében látja. Nyilván úgy gondolja, hogy ezek nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő magyarázatok.

A magunk részéről – vagyis most csakis a saját véleményünket fejtjük, és nem gondoljuk, hogy a Hetényi Kör valamennyi tagja nevében szólunk – egyetértünk Róna álláspontjának kritikai részével. Mi is úgy látjuk, hogy legalább 10-15 éve tényleg megkövesedett a magyar közgazdász-társadalom és az általa befolyásolt közszereplők (politikusok, érdek-képviseleti vezetők, sajtómunkások stb.) fejében az a téves vélekedés, miszerint az élőmunka összköltsége és ezen belül a bérre rakódó túlzott járulékterhek okozzák a magyar gazdaság elégtelen növekedését.

Nem most szólalunk meg először ebben az ügyben. 2006 tavaszán, a választás két fordulója között jelent meg Kettős kötés (A stabilizáció és a reformok 18 hónapja) című közös könyvünk, melyben egy egész alfejezetet szenteltünk az általunk is tévesnek gondolt állítás cáfolatára. Saját szavainkkal a következőket írtuk:

„Számítások szerint Magyarországon az élőmunka költségeinek 1%-os csökkenése a munkaerő-kereslet 0,3%-os növekedését valószínűsíti. Ebből azonban még nem következik az, hogy egy jelentős mértékű – mondjuk 10%-os – költségcsökkenés éppen 3%-os foglalkoztatásnövekedést eredményezne. Több okból sem.

1. A gazdasági változások általában nem lineárisak, azaz a kismértékű változást feltételező ökonometriai becslésből nem lehet a nagymértékű változások következményeit egyszerű felszorzással megbecsülni.

2. De még ennél is fontosabb az a tény, hogy a munkaerőpiacon a költségcsökkenés nyomán keletkező többletjövedelemről alku folyik a vállalatok és az alkalmazottak között. Könnyen lehet, hogy a többletjövedelem egy része béremelésben, másik része a profitok emelkedésében csapódik le, és alig teremtődik új munkahely.

3. A munkanélküliség Magyarországon jórészt a munkaerő alulképzettségének a következménye.

4. Számolni kell azzal, hogy mind a regisztrált, mind a feketegazdaságban igen jelentős azoknak az aránya, akik nem 8, hanem 10 vagy 12 órát dolgoznak. Ez ma társadalmilag teljes mértékben elfogadott jelenség. Könnyen elképzelhető, hogy az élőmunkát terhelő adók- és/vagy járulékok csökkenése részben éppen munkaidő-növekedés formájában csapódna le, ugyanis ez egyaránt érdekében állhat mind a munkaadónak, mind a munkavállalóknak.”

(Id. mű 99–102. o.)

És ehhez még hozzátettünk két neves munkaügyi szakembertől vett idézetet:

„Szeretnék javaslatot tenni a »munkahelyteremtés« kifejezés száműzésére a köznyelvből. Munkahelyet ugyanis nem lehet »teremteni«. Álláshelyeket ugyan létre lehet hozni a közszférában az adófizetők pénzéből, ennek azonban, mint tudjuk, súlyos ára van. A magánvállalkozások azok, amelyek a megfelelő gazdasági környezetben, kedvező piaci impulzusok hatására valóban képesek arra, hogy tartósan bővítsék az általuk foglalkoztatottak létszámát, amaguk javára és az ország egészének hasznára.”

Fazekas Károly, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója

 

„Egy-egy munkahely létesítéséhez adott támogatás általában egymillió forint, de vannak olyan munkaerőpiaci programok, amelyeknél a költség 2,5 millió forint, a humánerőforrás-fejlesztési programoknál pedig még magasabb az összeg. A támogatott munkaerő-piaci képzésekben részt vevők 60 százaléka nem tudott elhelyezkedni egy év alatt. (…) Nem szerencsés, hogy a képzés irányát az oktatást végző intézmények saját lehetőségeikhez, és nem a munkaerőpiaci igényekhez igazítják.”

Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter

 

(Id. mű u.ott.)

Summa summárum, mi már 2006-ban sem gondoltuk, hogy az élőmunka járulékterheinek csökkentése alkalmas lenne a foglalkoztatás növelésére és a növekedés gyorsítására.

AMIBEN VITATKOZUNK

A Hetényi Kör konkrét adópolitikai javaslatával vitázva Róna a következőket írta: „Az írás nagymértékben támaszkodik a Keynes–Kahn-multiplikátorra, a megoldást egy olyan adópolitikában látja, amely a növekedést a hatékony kereslet felpörgetésére építi. De nagy a veszély, hogy egy ilyen politika egyrészt az említett – és az elmúlt évtizedben megtapasztalt – adósságrobbanáshoz, másrészt a külkereskedelmi mérleg borulásához vezet, mert a kereslet felpörgetése csak akkor hoz egészséges növekedést, ha az a produktivitás párhuzamos javulásával jár. Ez pedig az eredeti elmélet szerint is csak akkor lehetséges, ha a produktív kapacitások már léteznek, de kihasználatlanul hevernek.”

Lehetséges, hogy a Félfordulatban a konszenzusos szakmai megfogalmazásra, ám ugyanakkor a közérthetőségre is törekedve nem bocsátkoztunk hosszú fejtegetésbe arról, hogy a keynesiánus elmélet fogalmi keretei mennyire használhatók hic et nunc. De egy percig sem feledkeztünk meg arról, hogy Magyarország egy kisméretű, nyitott gazdaság, s ezért az aggregált kereslet növekedése – ceteris paribus – túlnyomórészt importnövekedésben csapódik le. Szó szerint a következőket írtuk (igaz, csak egyszer és az állásfoglalás vége felé): „Nem többletkeresletet javaslunk teremteni, hanem az elvont jövedelmet visszaadni azoknak, akiknek a mai adórendszer miatti foglalkoztatásuk veszélybe került, és ezért nincs mit elkölteniük. Az ő fogyasztásuk szinten tartása a kis-közepes cégek számára teremt keresletet, miközben az összes jövedelem nem nő.”

A Hetényi Kör álláspontja tehát a következő. A gazdasági modellek absztrakciószintjén érvelve azt feltételezzük, hogy pusztán a háztartások jövedelmének pro-poor irányban történő átcsoportosításával valamelyest növelni lehet a belső fogyasztást, s miután ezzel egy időben a vállalati adóterhek is átrendeződnek, a bankszektor tehercsökkenése esélyt ad a jelenleg még lefelé pörgő hitelezési spirál megállítására, illetve megfordítására. Természetesen tudjuk és a Félfordulat hangsúlyozta is, hogy „ennyi” még az adópolitikában sem elég, ezért utaltunk a bérek fel bruttósítására és a vagyoni típusú adók szerepének növelésére. És akkor még ezek után jön – kell, hogy jöjjön – egy koncepció a költségvetés kiadási oldalának átrendezésére, s nem célszerű tovább halogatni egy a jelenleginél és a 2010 előttinél is hatékonyabban működő önkormányzati, valamint nyugdíj- és egészségügy-finanszírozási modell kialakítását sem.

A szerzők közgazdászok

(Az írás megjelent a Népszabadságban.)

Kedves Sándor! Kedves Dr. Agy!

Először is megköszönöm, hogy „Félfordulat. A Hetényi Kör javaslatai az adórendszerben azonnal megteendő lépésekre” című kezdeményezésünket – blogodban (Kopátsy Sándor gondolatai) szólásra méltattad. Másodszor azért illet köszönet, hogy ráirányítottad a figyelmet Hetényi Istvánra, akiről leírod, hogy nem csak a legfelkészültebb pénzügyminiszter volt, de olyan politikus, aki mindig tisztában volt azzal, hogy meggyőződését, mikor, milyen nyíltsággal, milyen akciókban képviselheti. Amiért dicséred Hetényi Istvánt az a realitásérzék. Írásodból az a kép rajzolódik ki Róla, hogy amíg Moszkva diktált, amíg kommunista diktatúra volt, addig ment el – de addig elment! –, amíg Moszkva engedte, a rendszerváltás után pedig fejet hajtott (volna) a közvélemény előtt. Arra is figyelmeztetsz, hogy nem vagyunk hűek névadónkhoz, amikor olyasmire vállalkozunk, amit a többség nem támogat. Persze már az is kérdéses, hogy Moszkva szuronyait és a többségi közvéleményt lehet-e párhuzamba állítani, hiszen ilyen alapon a kisebbségnek örülnie kell, ha meghúzhatja magát és ne is álmodjon arról, hogy nézeteiről meggyőzheti a közvéleményt. De most nem ez a fontos.

Bennem élénken él egy másik Hetényi István-kép is. Ez nem a belenyugvás, hanem az útkeresés. Ha a nagykapuk becsukódnak, akkor keressünk kisebb, alacsonyabb átjárókat. Fülembe cseng a mondása: „Ha nem lehet kitárni az ajtókat, akkor igyekezzünk legalább az egyik lábunkat betenni a küszöb meg az ajtó közé, vigyázzunk, hogy ne törjék el, és várjunk türelmesen, amikor alkalom adódik, hogy tágítsunk a nyíláson!”

Érzésem szerint mi sem teszünk mást. Nem dicsérsz meg, hogy nem is radikális az írásunk, pedig nem is akarunk hadat üzenni, de nem akarunk belenyugodni abba sem, hogy ma a közvélemény néma, belenyugszik abba, ami szembe megy a józan paraszti ésszel is.

Az én egyik személyes példaképem: Konrad Adenauer szintén megértette és elfogadta, hogy a német közvélemény 1933 után nem támogatta őt, mégsem a közvéleményt, de nem is önmagát hibáztatta. Az is igaz, hogy nem kívánkozott „hősiességével” a börtönben elrohadni, ahová 1934-ben a nácik vetették Köln valahai polgármesterét, a Porosz Államtanács nyugalmazott elnökét. Egy év után ugyan Adenauert kiengedték, így volt módja belső emigrációba vonulni, majd újra megtapasztalhatta a börtönt a Gestapo „jóvoltából” 1944-ben. Szállóigévé vált mondása szerint: „Mind egy ég alatt élünk, de nem mindegyikünk látóhatára azonos!”

Amikor 1968-ban a „Magyarázom a mechanizmust” című rajzfilmsorozat ötletadójaként, epizódjainak egyik írójaként megpróbáltad az egyenlősdi pártján álló közvéleményt meggyőzni, mint a rajzfilmsorozat központi figurájának: Dr. Agynak az ihletője, még Te is így gondoltad. A Te horizontod, nem volt azonos a kommunista diktatúra ege alatt élő hivatalos közvéleménnyel.

Azóta is szeretem felidézni a rajzfilmsorozat minden egyes részében elhangzó bevezető gondolataidat. Dr. Agyként, hatalmas szemüvegeddel, kopaszon, fehér köpenyben – a sorozat másik ihletőjét: szegény, korán elhunyt Liska Tibort mintázva – felemelted (figyelemfelhívóan) jobb kezed mutatóujját és azt mondtad: „Tudjuk, miénk az ország!” – tartottál egy kis hatásvadász szünetet – „De azért ne vigyük haza!”

Ezzel a sorozatmottóval a fülemben várom, hogy valaki majd újra felemeli mutatóujját és azt mondja a narancsos többségnek: „Tudjuk, Tiétek az ország, de azért ne vigyétek haza!”

Csillag István

A Félfordulat szövegezése szerint higgadt és „technokrata” szöveg: racionális kritikai felvetéseiből megvonva következtetéseit, elvileg elképzelhető, ennyiben reális és a jelenlegihez képest progresszív változtatásokra tesz javaslatot.

Ez a modor és stílus – ez jelenleg politikai értelemben irreleváns. Kopátsynak igaza van, legalábbis abban, hogy a jelenlegi politikai konstellációban hasonló javaslatok kormányzati megfogadásának nulla az esélye. Róna Péternek igaza van, legalábbis abban, hogy az adópolitikai változtatásoknak akkor van igazán gazdaságpolitikai relevanciájuk, ha a gazdaság jövedelemtermelő potenciáljai rendelkezésre állnak, ha jövedelmek keletkeznek, és e jövedelmek elvonásának aránytalanságai, hibái okoznak torzulásokat a gazdaságban. És, bár felvetéseinek arányérzékével komoly fenntartásaim vannak, de abban az általános szellemében is igaza van, hogy a gazdaság igazi problémáira az adhatna választ, ha valahogyan sikerülne dinamizálni és mobilizálni a gazdaságot és a társadalmat, ha meg lehetne erősíteni a gazdasági potenciálokat. Ehhez az adószabályokon túlmutatóan, számos magatartási norma, attitűd és az ezeket keretbe foglaló jogi és morális normák változásában sikerülne (kellene…) változást elérni.

Minden reálpolitikai averzió ellenére én a Félfordulatot fontos szövegnek tartom, amely elég jó lenyomatát adja – a szövegezők félfordulatának. Ami olyan, mint a fél pohár víz: egy kicsit félig tele, és legalább ennyire, félig üres. Bár a Félfordulat szövegezése igyekszik kontinuusan hű lenni a szövegezők korábbi nézeteinek és megnyilatkozásainak szelleméhez, ám ennek ellenére, úgy félig-meddig félfordulva – számos kérdésben teljesen más kiindulópontokat és okfejtéseket sejtet a szöveg a korábbi gondolatokhoz és gondolkodási keretekhez képest. Ezekre a következetesen ki nem mondott, ám mégis jól érzékelhető félfordulatokra szeretnék rámutatni a következőkben.

Kopátsy Sándor reakciója a Hetényi Kör Félfordulat c. írására:

"A pénzügyekben jártas liberálisok Hetényi István nevével jegyzett munkaközösséget alkottak. Jól választottak, mert Hetényi valóban kiváló pénzügyminiszter volt. Nemcsak kiváló pénzügyi szakember, hanem olyan műveltségű polgár, amilyenek csak a több generációs polgárok közül kerülhetnek ki, és ott is a több ezer közül a ritkaságot jelentenek."

Az írás Kopátsy Sándor blogján folytatódik...